Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)
I. - Útirajzaiból, verseiből - Kallódó magyarok
Útirajzaiból, verseiből Űj színfoltot jelentettek Szabó Pál író—újságírói palettáján azok az útirajzok? amelyeket 1934-es bulgáriai és 1939-es lengye országi utazásáról készített. 1934. augusztusában a Magyar Újságírók Turista Egyesülete bulgáriai és törökországi kirándulást rendezett s ezen szerzett élményeit és benyomásait cikksorozat formájában az Orosházi Friss Hírekben, majd az Orosházi Friss Újság 1934. október—decemberi számaiban tette közzé. Igen élvezetes, könnyed stílusban, a történelmi magyar—bolgár kapcsolatok ismeretében írt a látottakról. — Nemcsak az átlag turistát érdeklő természeti szépségekre figyelt fel, hanem a bolgár paraszt és az utca emberének életét és magatartását is igyekezett megismerni. Beszámolóját „Bulgáriai Űtiképek" címen közölték az említett újságok. 52 ízelítőül itt közöljük „A kallódó magyarok" című fejezetet. KALLÓDÓ MAGYAROK Ősz végén leszakít a szél egy fürtöt a juharfa terméséből. A mag szárnyat kap és repül. Míg a szél el nem ül. Akkor leesik. Ott ahová éppen ért. —S a mag vagy sziklára esik, vagy termő talajba. Mint juharfa termését a szél, úgy hányja a magyart az élet. Fürtönkónt — egyenként tépi le a haza testéről és messzire repíti. Ha leesik gyökeret ereszt, vagy kiszikkasztja az idegen nap. A rokonsarjat kereső vándor útján ezer ilyen kallódott magyart talál. A tikkadó segélyt kér, de a gyökeret vert is Peer Gyntnek érzi magát. Lássunk közülük néhányat. VÁRNA: Kettő az oldott kévéből. Várnában sok magyar él. Az elsővel a Boris cár utcában találkoztam. Fiatal. 20—22 éves fiú. Kiss Istvánnak, vagy Nagy Andrásnak hívják. Vagy valami más, ilyen semmihez nem kapcsolható, semmit sem jelentő, nehezen tapadó neve van. Szivart kerestem. Amikor meghallotta egy utcai trafikosnál, hozzámszegődött és elkalauzolt a Hotel Szlivnicáig. Közben beszélgettünk. A Nagykunságból származott el ide a Balkánra. Eleinte levelezőlapokat árult, majd cipőt pucolt a szófiai gőzfürdő előtt, kifutó fiú volt, kisegítő pincér egy várnai vendéglőben, de kikopott mindenünnen. Most Alinak, a várnai főtér egyes számú cipőpucolójának a segédje. De csak a kommenciósoknak pucol. A futó vendéghez nem engedi Ali, mert azok többet fizetnek és borravalót is adnak, ő csak ritkán kap borravalót. Amikor a fényesre kefélt cipőket hazaszállítja. Ali azonban itt is megrövidíti. Azokhoz, akik rendesen adnak valamit, ő maga jár. Mindent összetéve úgy látszik, ez a vén Ali a legkeményebb szivű rabszolgatartó Várnában. Nem is marad nála sokáig Kiss István. Csak azt várja, hogy összegyűljön egy pucolóládára való. Akkor mindjárt ott hagyja ós önállósítja magát. Már alkuszik is egyre.
