Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Orosháza

szállító volt a „linzi pék", s számlát prezentált a kamarillánál a titeli győze" lem után. A számla kiegyenlítéseként szabad választást engedett neki a király a budai malom és Békés megye között. És Harruckern a malmot választotta, nem az elvadult, néptelen, koldusszegény megyét, mely semmi jövedelmet sem jelentett a bécsi kincstárnak, de még a sokkal közelebb fekvő és sokkal mozgékonj^abb váradi püspökségnek sem. Mondom, Harruckern értékesebbnek ítélte a vámot kereső vízimalmot, mint az egész megyét s az érv hatott, jobb belátásra bírta a királyt is és —így mégis csak Békés megye ura lett a Wenckheim család őse. Ám mindez nyilvánvalóan csak mese, de olyan mese, mint a többi: van benne egy parányi kis igazság is. Annyi bizonyos, hogy valóban Harruckern János lett a földesúr s hogy szívesen látott mindenkit, aki dolgozni és gazdagodni akart ezen az elvadult, békalencsés pocsolyákkal teleszórt néptelen területen, hol a nádi farkas volt az úr s millió vad-vízi szárnyas rettegett a zsákmányt kutató réti sastól. Pedig akkor már gyarapodóban volt a megye. Szarvason ott voltak már a tótok és Csabára is lejött már Gömörből az a néhány száz vagy ónra vágyó, bátor és szorgalmas tót jobbágy, kikben volt annyi fantázia, hogy meglátták a békalencsés pocsolyák tükrében a dúsantermő gabonaföldet s akik már gyarapodtak is. Lélekben és jószágban annyira, hogy rövidesen rajokat bocsájthatnak ki magukból megalapítani a szabolcsi homokon Nyíregyházát. De nem annyira gazdagok még, hogy már gőgösek lennének. Még bebocsájtják azt, aki kopogtat. Bebocsájtják s vendégül látják egy télen át a vásárhetyi kapukból elűzött zombai magyarokat is. Az új otthont kereső dunántúliak Csabán tárgyalnak báró Harruckern Ferenccel. Ravasz György, Rajki Pál, Szilasi István, Szálai János, Sitkei Mihály, Németh György, Győri István és Köcze István a megbízottak és 1743-at írnak a kalendáriumcsinálók. A báró a megye délnyugati csücskében jelöl ki helyet a zombaiaknak. Kontraktust is kötött velük. Bár kétségtelen joga nem volt hozzá. Csak 7 esztendő múlva 1750-ben lett ehhez kétségbevonhatatlan joga, amikor végetért az a per, amit Básthy János indított ellene Orosháza birtokáért. Harruckern 1600 forintot fizetett Básthynak a joglemondásért, ő viszont az első bérleti szerződés szerint évi 400 forintot kapott az új települőktől. Ennyit az első három évben. Később sokkal többet, mert a kontraktust három évenkint kötötték s a földesúr három évenkint stájgerolt. Jó üzlet volt hát Orosháza megvétele. De a Harruckern bárók szerettek jó üzleteket csinálni. És tudtak is. A békési puszták a török kitakarodáskor a szegedi kincstári fiskus nyilvántartása szerint gazdátlan birtokok voltak. Ám az egri várkapitány is nyilvántartotta őket, meg a váradi káptalannál is bejelentette egyik-másik nemesi család igényét az ősi birtokra. De hát a „linzi pék" éppen a szegedi fiskussal alkudott és állapodott meg. Pereskedni és bizonyítani pedig már akkor is méregdrága mulatság volt, és nehéz is a hatalmasabbal szemben.