Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Orosházi házikenyér

sága alatt. A fűtő is, a vető is asszony volt. Férfi oda a lábát sern tehette. Négy óránkint ürült a kemence s az első vetést, meg az első ürítést Ferenc maga ellenőrizte. Ezért korán kelt. Hajnali négykor rendesen már a sütőházban volt. Ilyenkor az első sütőlapátra félujjnyi kenyértésztát terítettek, a szélét felgyűrték, s a közepébe jó sűrű zsíros tejfelt öntöttek. Tejfeles lángos volt Ferenc első reggelije. Ha itthon volt. Mert sokat utazott. Ellenőrizte a vidéki telepeket, meg üzleteket kötött. Szerette a gyors lebonyolítást. Utálta a levelezést, elment hát az üzletfélhez maga. Persze rendkívüli üzletek is akadtak. Egyszer például Várad felé utazott s a vonaton összetalálkozott egy másik orosházi malomtulajdonossal. Az elmesélte, hogy Szalontára megy malmot venni. Olcsó malmot. Gémes aznap kétórai késéssel ért Váradra. Mert Szalontán ő is leszállt, s kocsira ült. És mire a közlékeny Pusztay az olcsó vásár helyére ért, ezer forinttal drágult a malom. Ennyit fizettetett vele Ferenc az elővételi jogért. Olyan egyszerű volt, mint minden más üzleti gesztusa. Könnyen kereste a pénzt, sőt: könnyedén. A költésben már rusztikus volt, ki-kiütközött belőle igazi énje, a teleszájjal evő vándorlegény. Fitogtatta a pénzt. Az állomáson két kocsit fogadott. Az egyikre maga ült, a másik a kalapját vitte a ,,Rajner"-ig. Ott megvendégelt minden nappali cigányt, facér cselédet, ácsorgó hordárt, azután továbbkocsizott. A Jankó-ba. At az állomástér másik oldalára. Később fordított sorrendben ismételt. Míg csak a Pusztayféle ezresből tartott. A fiákkerosoknak is leesett egy-egy ilyen útért 20—20 forint. Ferenc pedig boldogan élte a maga életét. Ityen volt. A cigánynak száz forintot adott, minden kör és egyesület az ő felülfizetéséből főzött marhapaprikást, de az üzletben nem ismert sem testvért, sem rokont, sem barátot. Csak a munkásait szerette. Meg a kenyeret. Igaz hogy azok is szerették Ferencet. Még a holdkóros vágyak elérésében is segítették. Tekintélyt, országos, sőt az ország határain túl is elismert nevet szereztek neki. A bécsi kiállításra egy remekbesült óriási kenyeret küldött fel, és a kenyér közepébe egy tíz kilós főtt sonkát is belesüttetett. Nem tudjuk azután, hogy a bécsi bírálóknak a péksonka ízlett-e jobban, vagy a foszlós kenyér, bizonyos azonban, hogy Ferenc nyerte el ott az élelmezési osztály első díját, a nagy aranyérmet. A milleneumkor, — természetesen — játszva győzött Pesten, és az emlékezetes orosházi kiállításon már nem is versenyzett, csak kiállított. Egy kenyér csodát. Az egy mázsás kenyeret hetekig bámulta mindenki. Ötletei voltak és se szeri, se száma nem volt a diadalainak. A recept Említettem már, hogy a malomudvarán levő sütődében reggel 4 órakor vetettek először. A hatalmas nagy dagasztóteknőkből akkorra már szakajtókba került a tészta. A kovászt este 10 órakor készítette hozzá az első