Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 9. (Békéscsaba, 1981)

A nemesi megye - 71. Patóczy Ferenc elmenekül Gyula várából (Tinódi Sebestyén: Erdéli história, 1553)

került nehéz helyzetbe, amikor a töröknek Becse és Becskerek átadását célzó követelése arra bírta rá Fráter Györgyöt, hogy 1549-ben Ferdinánd követével, gréf Salm Mik­lóssal Nyírbátorban megkösse azt az egyezséget, amely Magyarország egy uralkodó, Ferdinánd kezében való egyesítését célozta. Patócsy Ferenc - ekkor már mint Békés megyei főispán is - mindent megtett, hogy megakadályozza az Izabella kezén lévő területek Ferdinánd számára történő átadását. Izabella Kászim budai pasát hívta se­gítségül Fráter György ellen, de akciója nem járt eredménnyel, s a helyzetét remény­telennek látó Patócsy Ferenc elmenekült Gyula várából ... Elindúla Kaszon basa nagy éhséggel, Maroson költözék éjjel sietséggel, Lippa felé siet nagy hirtelenséggel, Akkor Varkucs Tamás vala egy kis erővel. Simándnál gyűjtezik, mert nem sokan vala, Kaszon basa hallá, ottan elindúla, Varkucs hallá, hamar előle elszálla, Rá vigyázván, ő az Körösön által szállá. Ezt megérté Kaszon, onnat ő eltére, Küncsös Buda felé ő hamar siete; Patócsi Ferencz Gyulavárában érté, Feleségét, gyermekét ő hamar felkölté. Az vízre rakodék, Sarkadon kiszálla, Kölesérött az földnépe rátalála, Ott ő mind népével akada fogságba, Fogva őt bévivék az jó Bihar Váradba... Tinódi Sebestyén: Erdéli história, 1553. Kiadva: Régi magyar költők tára III., XVI. szá­zadbeli magyar költők művei IL, közzéteszi Szilády Áron, Bp. 1881., 27. old. Magyar. ­Az 1540-es évek eseménymenetére új abbén 1. Szántó Imre: Küzdelem a török terjeszkedés megállításáért Magyarországon 1541-1547., Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae, Acta Historica XL., Szeged, 1972., 75-102. old.; Barta Gábor: Az erdélyi feje­delemség születése, 79-99. old. Patócsy Miklós Ferdinánd irányában tett, 1541. decemcer 29-én Gyalu várában kelt hűségfogadalmának szövegét 1. GyO 166. old. A megyei nemesség állás­foglalására 1. Karácsonyi: Békés vm. tört. I. n8-122. old. Az 1543. évi gyulai részleges or­szággyűlés hatalmaskodás miatt elmarasztalta Patócsy Ferencet: „Patóczy úr is a nemesek fogságba vetésén s javaik elfoglalásán kívül olyanokat tesz, minőket nem kellene tennie. Meg­értheti ezeket a királyné Ő Felsége az elnyomottaknak és kárvallottaknak könyörgéséből." (Karácsonyi: uo. 119. old., 1. még Implom: Gyula város, 39. old.) 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom