Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715–1730 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 8. (Békéscsaba, 1977)
Az 1725. évi összeírás elemzése - Az összeírás eredményeinek elemzése - Az 1725. évi állatállomány
Biharba, Füzes-Gyarmatról és Körös-Ladányból Biharba, Öcsödről, Tárcsáról és Gyomáról Hevesbe vándoroltak. Érdekes, hogy a nemrég felszabadult, de még vissza nem csatolt Bánátba nem ment senki. Persze, nem tudjuk, hogy az új helyen meddig maradtak, és onnan hova vándoroltak tovább a távozottak. A vándorlás összefüggött azzal, hogy a lakosok élveznek-e még adómentességet, vagy már nem, de az összefüggés nem volt törvényszerű. Vésztőn pl. nem volt adómentesség, mégsem következett be elvándorlás. Arról, hogy maguk a lakosok miben látták a vándorlás okát, még lesz szó a továbbiakban. Előbb azt vizsgálom meg, volt-e összefüggés a lakosság anyagi helyzete és az elvándorlás között. * A lakosság anyagi helyzetére az 1725-ös összeírás alapján egyedül abból következtethetünk, hogy milyen volt az állatállománya. Az állatállományból a lakosság anyagi helyzetére úgy következtethetünk, ha kiszámítjuk, hogy mennyi esik belőle egy családra vagy személyre, aszerint, hogy a lakosság száma családban vagy személyben van megadva. E számítás elvégzése előtt azonban nézzük meg, hogy a megye összeírt állatállománya miként oszlott meg %-os arányban az egyes helységek között. Ezt mutatja az alábbi táblázat, amelynek elkészítésénél Berényt és Gyulának össze nem írt részeit nem lehetett figyelembe venni. A megye igásökreiből tehát a legtöbb, 22,18% Békésen volt. Utána Csabán, Gyulán, Vésztőn és Szeghalmon 8 és 10% között. Fejőstehene is Békésnek volt a legtöbb, 24,27%. Utána Szeghalomnak és Vésztőnek 8 és 10% között. Egyéb marhából is Békésen volt a legtöbb, 31,42 %, utána Szeghalmon és Vésztőn 10 és 14% között. Igás ökörből az egész állomány 39,47%,-a, fejőstehénből 42,66% -a, egyéb marhából 56,44%-a Békés, Szeghalom és Vésztő birtokában volt. Az igáslovakból is Békésen volt a legtöbb, 24,36%, utána Csabán, Öcsödön, Füzes-Gyarmaton és Gyulán 8 és 13% között. Az egyéb lovaknak 27,50%-a volt Békésen. Utána Öcsöd következett 18,75, majd Füzes-Gyarmat 15%-kal. Igáslovakból az egész állomány 43,35%-a, egyéb lovakból 61,25%-a Békés, Öcsöd és Füzes-Gyarmat birtokában volt. 54