Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 7. (Békéscsaba, 1976)

IV. fejezet. A jobbágyok élete

3. ábra: A legelőváltó gazdálkodás A feltört talajt addig művelték, amíg ki nem merült. (Benczédi László-Eperjessy Géza: Történelem a gimnáziumok II. osztálya számára. Bp. 1972. 10. lapján közölt ábra alapján ) 4. ábra: A kétnyomásos gazdálkodás A szántót és az ugart évente váltogatták. (Benczédi-Epcrjessy L m. alapján.) dűlőben) és a közösen használt legelő alkotta. Természetesen mindkét részre jellemző, hogy a jobbágy csupán használója volt, de a jobbágytelek jogilag a földesúr tulajdonát képezte. Mindez természetesen nem jelentette azt, hogy a jobbágynak saját földtulajdona egyáltalán nem lehetett. Még a Dózsa-féle parasztháború után büntetésként összeállított Hármaskönyv sem tette ezt lehetetlenné. A XVI. században a telekhez szigorúan nem tartozó irtásokat, szőlőket szabadon adták-vették, zálogosították a jobbágyok. Erre utal a gyulai lakosok vallomása a XVII. századból, akik állították, hogy mindenkor szabad volt az ősöktől maradt szőlőjüket örökösen eladni más helybeli lakosnak, akkor is, ha a vásárló más földesúr jobbágya volt. Az így eladott szőlő dézsmáját az új birtokos - akármelyik földesúr jobbágyától vette is -, nem az eladó jobbágy földesurának, hanem saját földesurának fizette. Ha vidéki ember vett gyulai lakostól szőlőt, akkor a szőlő dézsmája közdézsma lett, azaz valamennyi gyulai földesúr részesedett belőle. Ha viszont gyulai lakos vett vidékitől, akkor a dézsma a vevő földesurának járt.

4