Bálint Ferenc - G. Vass István: A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890-1944 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 5. (Békéscsaba, 1971)

IV. 1929—1939.

nyomorúságára. Mielőtt még erről egy szót is szólnánk, ki kell jelentenünk: nem bírjuk tovább! Esztendők óta ostromoljuk emlékiratainkkal, beadványainkkal, kérelmeinkkel és javaslatainkkal a kormányhatóságot és a közigazgatás vezetőit és testületeit, de mindhiába. Nyitott szemmel kell látnunk, hogyan pusztul el a magyar építőipar, amely világviszonylatban is az elsők közé tartozik és hogyan pusztulunk el mi családjainkkal együtt, akik pedig egész városokat építettünk fel, utakat, hidakat készítettünk, az; emberi hajlékok százezreit hoztuk tető alá. A szó szoros értelmében éhezünk! Bennünket sújt a világgazdasági válság a legjobban és a magyar gazdasági élet válságának is mi vagyunk a legszánandóbb áldozatai. Itt a tavasz és semmi jele annak, hogy megindulna az építkezés. Nem látni erre semmi előkészületet, még csak híre sincs annak, hogy készül valami. A tél borzalmait átéltük és most, amikor a munkaidény elkezdődhetne, teljesen reménytelenül állunk itt, mert noha a természet lehetővé tenné az építkezést, az illetékes tényezők úgylátszik ebben az esztendőben is megfelejtkeznek az építőiparról. Nem a mi tisztünk ugyan, de mégis éveken át megtettük, hogy konkrét javaslatokkal fordultunk az illetékes hatóságokhoz, és föltártuk, mit, hogyan és milyen mértékben lehetne elvégezni az építőipar területén. Most már nincs erőnk ahhoz, hogy mi készítsünk terveket és mi vessünk fel gondolatokat. Hiszen az eddigieket sem méltatták figyelemre s ezért most már csak arra kell szorítkoznunk, hogy tudomásul adjuk a kormánynak és a közigazgatás vezetőinek és testületeinek, hogy munkakészségünk épségben megvan, dolgozni akarunk, hogy emberi módon megélhessünk, munkálkodni akarunk, hogy családjainkat eltarthassuk. Ügy érezzük, hogy mind az államnak, mind a közületeknek kötelessége arról gondoskodni, hogy munkakészségünket fölhasználják és munkát teremtsenek a számunkra. Mindig az volt a felfogásunk, hogy a nemzeti vagyonnak legértékesebb része az emberi munkaerő. Ha az elpusztul, helyrehozhatatlan űr támad a nemzeti termelés folytonosságában. A munkaerő védelme közkötelesség, a munkanélküliség pedig éppen olyan elemi csapás, mint a tűzvész, vagy az árvíz, amelynek leküzdésére mindenkinek össze kell fognia. Azt kívánjuk, hogy a Békéscsaba megyei város községi képviselő testülete a maga területén is kíséreljen meg minden lehetőséget arra, hogy számunkra munkát teremtsen, de írjon fel a kormányhoz is az építőipar foglalkoztatása érdekében. Állítjuk, hogy van erre lehetőség. A különböző építőipari érdekképviseletek, közöttük az építőmunkások érdekképviselete is, számos javaslatot terjesztett már a hatóságok és a kormány elé. Ezekben a javaslatokban értékes gondolatok találhatók, melyeknek alapján készíthető egy olyan szerves, az egész országra kiterjedő építési programm, amely nemcsak a közvetlenül érdekelt építőipari szakmákat látná el munkával, hanem végrehajtása esetén az egész gazdasági életet fölfrissítené. Mindenesetre leszögezzük az álláspontunkat arra az esetre, ha a kormány és helyi hatóságok nem tudnának munkát teremteni. Ez esetben igényt tartunk arra, hogy az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált építőmunkásokat emberséges munkanélküli segéllyel lássák el. Határozottan tiltakozunk az ínségmunka rendszere ellen, amelynek semmi gyakorlati értékét nem látjuk, ellenben sajnálatosan érezzük bérromboló hatását. Azt kell kívánnunk, hogy az inségmunkánál legalább a szokásos munkabéreket fizessék és kívánnunk kell azt is, hogy a kormányzat gondoskodjék a munkásak munkabérének védelméről, mert a gazdasági válságot a munkáltatók a bérek embertelen letörésére használták ki. A bérek letörése a magyar gazdasági életet súlyosan megkárosítja, mert a tömegek fogyasztóképességét rombolja le s nem túlozunk, ha azt állítjuk: a magyar mező-