Bálint Ferenc - G. Vass István: A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890-1944 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 5. (Békéscsaba, 1971)

IV. 1929—1939.

1929. december 17. A békéscsabai munkásság „határozati javaslat" formájában a polgármesterhez benyújtott követelése a munkanélküliség felszámolására és a nyomor enyhítésére Határozati javaslat Békéscsaba város munkássága 1929. december hó 17-én tartott gyűlése megálla­pítja, hogy a munkanélküliség oly nagy arányokat öltött, hogy az az előző évek munka­nélküliségét ís nagymértékben felülmúlja. Megállapítja, hogy úgy a kormány, - mint a többi hatóságok közömbösen nézik a keresetnélküli lakosságnak a nyomorral való vias­kodását és ezideig kísérlet sem történt eme súlyos helyzet javítására. Az állam és a városok teljesen elzárkóznak a keresetnélküli munkások és alkal­mazottak rendszeres segélyezésétől és a munkásság szakszervezetei nem lesznek képe­sek a rettenetes nyomor folytán keletkezett keresetnélküli tömegek minimális segélye­zéséről gondoskodni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az ipari vállalatok a munkásokra és alkalmazottakra való tekintet nélküli hajtanak végre olyan üzemkoncentrációt és racionalizálást, amely ; a munkások és alkalmazottak százait teszi feleslegessé anélkül, hogy azok elhelyezésé-; ről, vagy segélyezéséről gondoskodás történnék. -.. A súlyos helyzetre való tekintettel Békéscsaba város munkássága követeli: 1. A heti 48 órás munkahét törvénybeiktatását, ezen törvény rendelkezésének min­den iparágra való kiterjesztését és a túlórázás megtiltását. 2. A munkahiány esetére szóló biztosítás sürgős törvénybe iktatását és a törvényes segélyezés életbeléptéig az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált munkások és al- ; kalmazottak készpénzsegélyezését. : 3. Az állami, megyei, városi és községi költségvetésekbe felvett közmunkák sür­gős végrehajtását, az államvasutak és egyéb közüzemek munkáinak sürgős kiadását, az állami és főként a városi beruházásra nagyobb összegek folyósítását. . 4. Az építőipari tevékenység előmozdítása céljából bocsássa a Társadalombiztosító Intézet az öregségbiztosítási ágon összegyűjtött tartalékot az építtetők rendelkezésére. 5. Szigorú törvényes eljárást mindazokkal szemben, akik a törvényben megenge­dettnél magasabb kamatot szednek. Az anyag árusító és gyártó kartelck megrendsza­bályozását. 6. Történjék törvényhozási úton gondoskodás arról, hogy érdekképviseleteknek beleszólása legyen az ipari üzemek koncentrációjába, ugyancsak törvényhozási úton történjék gondoskodás, hogy az egyes iparágakban megszervezett, a racionális termelés következtében fölöslegessé vált munkások, tisztviselők és mérnökök hosszabb ideig tartó segélyben részesüljenek, amelynek költségeit a racionalizáló vállalat viselje. A munkanélküliek gyűlése felhívja a Szakszervezeti Tanácsot, hogy a fölsorolt követelések gyakorlati megvalósítása érdekében járjon el a kormánynál és a helyi ve­zetőség Békéscsaba városnál. í oldalas géppel írt tisztázat, keltczérc nincsen. A polgármesteri hivatal iktató! elvégzőjének tanúsága szerint 1919. december 17-én nyújtották be az iratot a városhoz. BML Békéscsaba város polg írmestere iratai 705/1930. A polgármester a hozzá benyújtott határozati javaslat elintézéseképpen felterjesztést intézett a népjóléti és munkaügyi miniszterhez, amelyben kérte, hogy mivel „a mai nyomasztó gazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom