Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - VII. A LAKOSSÁG ÉLETKÖRÜLMÉNYEI ÉS ÉLETMÓDJA - 2. A ház és az udvar - b) A ház falai - c) Háztetők - d) Kerítések

b) A ház falai A lakosok kezdetben építőanyag hiányában földkunyhókai, földbeásott s náddal, gazzal bogárhátasan fedett putrikat építettek. Markovicz Mátyás szerint még 1748ban is „többen ... meg kell, hogy elégedjenek földalatti házacskákkal, amilyenekben ez a vidék, mint a szomszédosak is sokban bővelkedik."

10 Edlspacher Ignác 1728. évi szolgabíró 1731-ben Gyulán házat vásárolt. Ennek a fala kívül-belül sárral tapasztott sövényfal volt.

11 Minthogy sövénykarónak való fa kevés volt, nád pedig bőven termett, legtöbb ház nád fallal épült. Markovicz írja 1748-ban: „Nagyon gyakran fogsz látni nádból épült parasztházikókat és tinóistállókat, melyek nádfalainak oldalai.. . pelyvával kevert sárral vagy vizes marhaganéjjal vannak bemázolva."

12 Ugyanő már vályogfalakról is ír

: „Minthogy itt... nincsenek erdők,.. . ezért az épületek falai többnyire pelyvával és törekkel kevert nyers téglából épülnek."

33 Végül a 18. század végén vertfalról is van tudomásunk: 1797-ben a majorbéli ház falainak felverése ég pelyvás mázzal való tapasztása szerepel Magyargyula számadásában.

14 - Petik Ambrus 1784-bcn Szeghalomról, Csabáról, Orosházáról, Komlósról megjegyzi, hogy ott a házak „csinosan megtapasztatván, fejérfölddel megsimítottak, alkalmatosan kifejérítectek."

15 Viszont a kertésrfalvak külseje még a szabadságharc táján is nyomorúságos volt. Az 3 818-ban települt Szénás a csabai szolgabíró 1852. évi jelentése szerint „áll ugyan 200 gunyhóból és putriból, de rendes házak nincsenek. Ezen gunyhók pedig a legideiglenesebben vannak építve,... egyet-kettőt kivéve mind kukoricakóróval fedvék és nyomorultak, melyeknek semmi értékök sincs, és csak évrül évre állanak."

16 c) Háztetők Az 1745-ben épült alispáni lak nádfedelű volt. Markovicz azt írja 1748-ban: A házakat „náddal vagy kákával, vagy sűrűbb száraz gazzal, vagy gabonaszalmával" fedik be, „de megfigyeltem azt is, hogy az itteni lakosok a háztetőket nyáron át a kemencében elégetik, ősszel azután új szalmával ismét kijavítják."

17 Ugyanő említi, hogy Erdélyből ós a Felvidékről zsindelyt hoznak ide, melyet itt gabonáért cserélnek el.

18 d) Kerítések. A 18. század elején Békés megyében is szokásban voltak az olyan teljesen zárt nád- és sövénykerítés ék, melyek tetején át hágcsóval lehetett bejutni a kertbe vagy az udvarba. Egy 1724. évi boszorkányperben vallja az egyik tanú: „A kertjinek hácskófán Kósné bement."^ Markovicz írja 1748-ban: „A kerteket és szőlőskerteket fent tövissel megerősített földsánccal vagy mesterségesen Összefont nádsövénnyel kerítik be."

20 Hergécz Imre csabai főszolgabíró meghagyta az elöljáróknak, hogy „a vesszőből fonott s nádbul az egyik épületiül a másikig... (vont) kerítések a támadható tűznek könnyebb elnyomattatására való nézve (elhányattassanak),... az lakosok azok helyett sárbul vagy vályogbul készült kerítéseket... építsenek."

21 A trágyás sárból rakott garágyára első adatunk 1756-ból való.

22 1771-ben egy törvényszéki iratban „a nemes vármegyeháza környül lévő garádkerítésről" történik említés.

23 Később az efféle kerítéseket le kellett bontani. Szombathelyi József szeghalmi esküdt 1810. május 25-én a következő körlevelet adta ki: „Tudtára adódik minden lakosgazdának személy szerint is, hogy minél előbb lehet, ganéjból levő kerítéseit avagy garádjait nem (ne) az utcára hordja, hanem vagy tulajdon udvarára töltse és széjjelhúzza, vagy pedig a mezőn levő gödrökbe hordja, házi kerítéseit pedig náddal avagy vályoggal tartsa fent."

24