Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)
II. A polgári demokratikus forradalom időszaka
Békési járás: Gyárak nincsenek a járás területén. A nagybirtokosok ellen emelkednek hangok, de csak a földosztást kérik. Papok ellen általában nem észleltem hangulatot. Békéscsabai járás: A nép hangulata a régi uralkodó rétegek iránt ezidőszerint még nyugodt és türelmes. Gyula város: A forradalom első napjaiban a nép szemében ellenszenvesek voltak, azonban ma már nem annyira. Békéscsaba város: A munkásosztály a volt uralkodó rétegeket politikailag teljesen hátraszorítja, és a közügyekbe való beleszólást lehetetlenné teszi. Minthogy azonban a régebbi vezető elemek önként is félrevonultak a közügyektől, nagyobb ellentétek, az ellenséges hangulat elmérgesedése, nem tapasztalható. Szeghalmi járás: A nagybirtokosok ellen Füzesgyarmaton, Bucsa- telepen és Vésztőn elég elkeseredett a hangulat, de azt hiszem, a földreform gyors keresztülvitelével lecsillapulnak. Gyulai járás: A nagybirtokosok iránt ellenszenv, a papok iránt kevésbé. H'i az általános választójog alapján most választatnának a községi elöljáróságok, mely pártok, mely rétegek választatnának meg? Gyomai járás: A szociáldemokrata párt terrorja folytán a szociáldemokrata párthoz tartozó egyének. Békési járás: A járás területén lévő három községből Mezőberény és Köröstarcsa községekben volt új elöljárói választás. Mindkét községben szocialista elöljáróság lett választva. Békésen az elöljáróság még a helyén van, valószínű, hogy a választás esetén itt is szocialista előliáróság lenne. Békéscsabai járás: Ha az általános választójog alapján most választatnának a községi elöljáróságok, akkor Újkígyós községben túlnyomó részben a szociáldemokrata párt földművelő tagjai választatnának meg. Gyula város: A szociáldemokrata és kisbirtokos párt. Békéscsaba város: Új néptanács választása esetén erős szervezettsége folytán a szociáldemokrata párt többségére lehet számítani. Szeghalmi járás: A szervezett szociáldemokrata párt vagy a kisgazdapárt jutna diadalra választás esetén, de mégis nagyobb esélye van az előbbinek. Gyulai járás: A földmunkások és kisgazdák országos szövetségének, illetve a szociáldemokrata pártnak rétegei. A mezei munkások, különösen a gazdasági cselédek, szervezkedtek-e? Gyomai járás: Igen. A munkabérek nagymértékben emelkedtek; 61