Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)
II. A polgári demokratikus forradalom időszaka
Tudomásul vétetett a Nemzeti Tanács elnökének a lemondást kísérő indokolása és az, hogy a Nemzeti Tanács „kimerítette a feladatát”. Amidőn a Nemzeti Tanács feloszlását tudomásul vesszük, egyben kimondja a pártértekezlet, hogy a Nemzeti Tanács újbóli megalakítását nem kívánja, abban részt nem vesz. Megállapítja azonban a Nemzetközi Szociáldemokrata pártszervezet, hogy Békés község nem maradhat egy olyan szerv nélkül, amely szerv a feladatának magaslatán állva irányítólag hasson a közigazgatásra és hogy őrködjön Békés község lakosainak gazdasági érdekei felett. Ebből a helyes álláspontból kiindulva, a pártszervezetünk tagjainak értekezlete egyhangúlag hozott határozatával megalakította a Munkás Tanácsot. A Munkás Tanács haladéktalanul megkezdi működését. Amidőn eme körülményt a t. Czimnek tisztelettel bejelentjük, egyben értesítjük a t. Czimet, hogy a Munkás Tanács ügyköre kiterjed minden a munkásságot érdeklő, illetve a lakosságot gazdasági szempontból érintő ügyekre, az élelmezés, ruházati kérdések, továbbá munkaalkalmak teremtése stb. Végül megjegyezzük, hogy a munkás tanács úgy az elöljárósággal, mint t. Címmel a legjobb egyetértésben kíván működni, miért is az Önök részéről is szíves támogatásukat kérjük. A Munkás Tanács ülései minden héten szerdán és pénteken este 6 órakor tartatnak. Tiszteletteljes bejelentésünk tudomásulvételét kérve, vagyunk tisztelettel a pártvezetőség és a pártértekezlet megbízásából: Petrucz Tróján titkár Egyoldalas, géppel írt tisztázat. BML Békés vm. főlsp. ált. 192/1919. A főispán válaszában tudomásul vette a történteket, csupán azt hangoztatta, hogy a munkástanács „hazafias szellemben” és „a polgárság többi rétegeivel teljes megértésben” működjék. Az eset jól mutatja, hogy a munkásosztály volt az egyetlen cselekvőképes politikai erő a községben. A bejelentésben emlegetett „nemzetközi” szociáldemokrata párt megjelölés közhasználatú volt, megkülönböztetésül nevezték így a közismert szociáldemokrata pártot, a Mezőfi-féle újjászervezett és a Várkonyi-féle ún. független szocialista párttól való elkülönítés céljával. Sajti János h. elnök. 59