Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)
II. A polgári demokratikus forradalom időszaka
dulunk Földművelésügyi miniszter úrhoz, kegyeskedjék 151 munkásház építését, állami hozzájárulással engedélyeztetni. Mely alázatos kérésünk ismétlésével vagyunk Pusztaföldvár, 1919. március 6-án alázatos szolgái: Vecsényi Baki György jegyző bíró Alulírt szakszervezet a fenti kérvényben foglaltakat megvizsgálta, s azt pártolólag kéri elintézni. — Pusztaföldvár, 1919. március 7. Baki Lajos Kasza Mihály jegyző elnök A minisztérium válasza: Bubány István és társai pusztaföldvári lakosok Pusztaföldvár község elöljárósága útján azon kérelemmel fordultak hozzám, hogy államsegély engedélyezésével részükre gazdasági munkásházak építését tegyem lehetővé. Ezen kérvényt azzal küldöm le kormánybiztos úrnak, hogy mivel a küszöbön álló nemzetgyűlési választásokra való tekintettel az időpontot nem tartom alkalmasnak a gazdasági munkásházak létesítésével kapcsolatos kérdések tárgyalására, szíveskedjék az érdekeltek bevonásával tapintatosan és a szükségekhez képest személyes közbenjárásával odahatni, hogy a gazdasági munkásházak építését célzó mozgalom a nemzetgyűlés összeültéig szüneteljen. Budapest, 1&19. március 14. A miniszter helyett: Csizmadia Sándor államtitkár Három oldalas, kézzel, tintával írott tisztázat, 151 aláírás melléklésével. BML Békés vm. főisp. ált. 489/1919. A minisztérium közölt válasza 1919. március 2T-én érkezett a megyei direktóriumhoz, ahol a Forradalmi Kormányzótanács általános intézkedésére várva irattárba helyezték. A beadványban jelzett szakszervezet a helyi földmunkásoké volt. 55