Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)
II. A polgári demokratikus forradalom időszaka
naszai valóban jogosultak. Megélhetésük napról-napra rosszabbodik, a segélyek be lettek szüntetve, s hovatovább úgy ők, mint többnyire nagyszámú családjuk a legnagyobb nélkülözéseknek lesz kitéve. Kiemelem a munkásság dícséretreméltó ama kijelentését, hogy a segélyekre súlyt nem helyeznek, annak további folyósítását nem kívánják, hanem dolgozni akarnak, s komoly munkával kívánják biztosítani a maguk és családjaik megélhetését. A munkásság küszöbön álló nyomorát enyhíteni, s ha lehet teljesen megszüntetni kötelességemnek ismerve, készséggel ígértem meg kérelmezőknek, hogy a magam részéről minden lehetőt elkövetek, hogy őket munkaalkalomhoz, s keresethez juttassam. Sajnos, a gyomai járás területén olyan munkát, amely a munkásságot általánosságban foglalkoztatná, találni nem lehet. Csakis a járás területén levő törvényhatósági közutak, burkolási és javítási munkálatai tekinthetők olyanoknak, melyeknél nagyobb számú munkást huzamosabb ideig lehetne foglalkoztatni. Alispán Űr előtt bizonyára ismeretes ama körülmény, hogy a járásbeli kiépített törvényhatósági utak ú.m. a gyoma—körösladányi, s az endrőd—szarvasi műutak a háború tartama alatt annvira megrongálódtak, hogy azok sürgős helyreállítása a közlekedés zavartalan lebonyolítása érdekében valóban szükséges, továbbá, hogy az utóbb említett műútnak Endrőd község belterületén levő szakasza még ma is kiépítetlen állapotban van, végül, hogy a Gyoma község belterületén levő Deák Ferenc utcai, Vásárszéli és kondorosi vámosutaknak kiépítését a törvénvbatósági bizottság elhatározta. A fentiek közlésével felkérem Alispán Urat, hogy a maga részéről odahatni méltóztassék, hogy az itt felsorolt közérdekű munkálatok a közlekedés zavartalan lebonyolításának biztosítása érdekében mielőbb megkezdhetők legyenek, s e munkálatok révén a járásbeli munkásság nyomasztó helyzete is javíttassák. Megjegyzem, hegy a járásbeli munkásságnak munkához való juttatása céljából egyidejűleg a körös—tisza—marosi és ivánfenéki ármentesítő és belvízszabályozó társulatokat, s a MÁV szolnoki—mezőberé- nyi osztálymérnökségét szintén megkerestem. Végül felkérem Alispán Urat, hogy a munkásság megnyugtatása érdekéből előterjesztésem tárgyában tett szíves intézkedéseiről engem mielőbb értesíteni méltóztassék. Gyoma, 1919. március 1. Kiss László főszolgabíró Egyoldalas, géppel írt tisztázat. BML Békés vármegye alispánjának ált. iratai 5215/1919. 53