Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)

Bevezető

BEVEZETŐ Kiadványunk célja, hogy az 1918. évi polgári demokratikus forra­dalom, a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása és a Tanácsköztársaság győzelmének 50. évfordulója alkalmából segítsé­get nyújtson az ismeretterjesztő tevékenységhez, az iskolai tanításhoz, a népműveléshez, a fél évszázaddal ezelőtti események megyénkben tényeinek megismeréséhez. Az egykorú dokumentumok hitelével, ere­jével, hangulatával kívánjuk színesebbé, gazdagabbá, tartalmasabbá tenni a jubileumi megemlékezéseket, a szakköri munkát, a népmű­velést. Kiadványunk néhány hónappal megelőzi a két forradalom me­gyénkben történetét tudományos igénnyel feldolgozó „A Tanácsköz­társaság Békés megyében” c. tanulmánykötet megjelenését. Ez a kötet teljes részletességgel tárgyalja majd az összes fontos témakörö­ket és eligazítást nyújt minden felmerülő kérdésben. Dokumentum­gyűjteményünk a tanulmánykötetet sajátos jellegénél fogva kiegé­szíteni hivatott, tekintettel arra, hogy a tanulmánykötet eredeti forrásokra épül ugyan, de azok tényeit, adatait nem olyan szándékkal közli, hogy azok az eredeti források újabb tanulmányozását felesle­gessé tegyék. Az előadásokhoz, megemlékezésekhez, szakköri foglal­kozásokhoz szükséges, egykorú forrásszövegeket ebben a gyűjtemény­ben találja meg az olvasó. Értékelésükhöz itt is adunk néhány útmutatást, a részletes eligazodáshoz azonban részint a megyei ta­nulmánykötet, másrészt az itt közölt bibliográfiában feltüntetett országos és megyei vonatkozású monográfiák, dokumentumkötetek, tanulmányok, visszaemlékezések forgatása szükséges, összeállításun­kat csak az tudja maradéktalanul felhasználni, aki a két forradalom országos és megyebeli történetét egyaránt behatóan ismeri. A közre­adott dokumentumok kiemelkedő értékeit mutatja ugyanakkor, hogy a középiskolában megszerezhető színvonalú történeti ismeretek bir­

Next

/
Oldalképek
Tartalom