Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
ELŐSZÓ (Blazovich László)
szolnoki (részletek megjelentek már) és a kis lippai szandzsák híján az egész Alföld lefedett kiadott török defterekkel. A szerkesztő úr rengeteget utazott kutatás, kapcsolattartás és tájékozódás céljából. A fenti kiadványokból mindig vitt magával a vendéglátók számára. E legendás figyelmesség, amelyet kevesen követnek, emberségéből és tudományszeretetéből fakadt. Nem kellett tanulnia, lelkéből teljes természetességgel jött. Egyúttal hasznot hozott szülőföldjének, mert terjesztette szellemiségének jó hírét. A Szabó Ferencet kevésbé ismerőket talán meglepte, hogy erős megyei ösztönzésre, valamint Dankó Imre baráti biztatására 1982-ben elvállalta a Békés Megyei Múzeumi Szervezet igazgatói tisztét, amelyet nyugdíjba vonulásáig, 1995-ig látott el. Az általa kialakított tudományos kutató és kiadványozási munkát az utóda, Erdmann Gyula elődjéhez méltó módon folytatta. Bár ezen stallumban sok nehézséggel találta magát szemben, mégis jutott ideje számos jelentős kiállítás szervezésére, a Vésztő-mágori kiállítóhely kifejlesztésére, több helytörténeti gyűjtemény bekapcsolására a múzeumi szervezetbe. Kapcsolatokat épített ki szlovákiai és romániai kollegákkal. E tevékenysége munkásságának része, és tükrözi egyéniségének gazdagságát, de közvetlenül nem tartozik tudósi pályájához. Sajátos értéket hozott az életébe, hogy 1988-tól kapcsolatba került a magyar múlt és jelen kutatására vállalkozó japán történészekkel, közöttük Minamizuka Shingo tokiói professzorral, s részt vehetett kutatási programjaikban is. A ma is alkotó Szabó Ferencet köszöntjük e kötettel. Szakmát és embert szerető személyét jóindulat és rokonszenv veszi körül. Kollegáink, akik háttérmunkát végeztek e kötet megjelentetése során, örömmel tették dolgukat, mert Feriről volt szó. Külön örömömre szolgált, hogy a Békés Megyei Levéltár igazgatója Erdész Ádám — akit még Szabó Ferenc választott levéltári munkatársai közé — ugyancsak a legnagyobb jószándékkal és segítőkészséggel működött együtt e kötet megjelentetésében. Blazovich László