Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

megyei, a települési és az egyházi levéltárakban, anyakönyvekben „első kézből való" kutatásokat végeztek, tájékozottak voltak a reformkor fő törekvései és szószólóik felől. Mindezek mellett (Erdélyi János 1844-ben kifejtett elveit követve) az igazolható néphagyományt is elfogadták történeti forrásnak, mint ahogy a történeti irodalomról is volt használható ismeretük. A néphagyomány értékeinek felismerése tette fogékonnyá a szerzőket a mondanivalónk első felében körüljárt Petrák-típusú krónikák bevált és népszerű szerkezeti megoldásának az elfogadására. Mindezek a tényezők mintegy szintézisben érvényesültek két füzetben: Balassa Pál lutheránus lelkész (1812-1858) Orosháza múltja és jelene címmel 1844-ben, Haan Lajos békéscsabai paptársa (18181891), a későbbi jeles történész pedig Békés-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotja cím alatt 1845-ben jelentette meg. A két mezőváros és a két evangélikus egyházközség költségén egyezer illetve háromezer példányt nyomattak a füzetekből (Csabán a felét magyarul, a felét szlovákul). Nem egészen a véletlen műve, hogy 1844-ben adta ki a kiváló agrárreformer Balásházy János „Debrecen mint van s jövendője" című, Erdélyi János Alföld-fejlesztő „Nemzeti iparunk" cím alatti fontos könyvét pedig már másodszorra 1846-ban Fényes Elek. A Petrák-típusú krónikákkal a hiteles alapokon nyugvó önismeretet tudatosan tápláló, érdemi szintű történeti ismeretterjesztésig egy bő évszázad alatt jutott el az alföldi mezővárosok java része. Ennek társadalmi hatásai mindmáig tartósak. Alighanem arra is magyarázatot kaphatunk, hogy a történeti kutatásban az Alföld nagyobb részében miért születtek és születnek jóval jelentősebb teljesítmények, mint amilyenek az általános viszonyok alapján elvárhatóak lettek volna. A XVIII-XIX. századi polgári írásbeliség produktumai a Dél-Alföldön. Összeállította: Takács Edit. Szentes, 1997-1998. 5-14.