Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

JEGYZETEK KISKUNFÉLEGYHÁZA TÖRTÉNETKUTATÁSÁRÓL A Kiskunság főhelyének, székvárosának nevezett Félegyháza nagyocska diákkorom óta Petőfi Sándor, Móra Ferenc és Darvas József írásainak szellemében számon tartott, kedves alföldi városaim sorába tartozik. „Ez a város születésem helye" — vallotta az eszmélkedés éveit Félegyházán élő költő, s ha betű szerint nem is hihetek neki, szellemi formálódásának kezdeteire gondolva annál inkább. Móra Ferenc kötetei, különösen a Daru utcától a Móra Ferenc utcáig című önéletrajzi gyűjteménye s István bátyjának még az ötvenes évek elején kezembe került Atyámfiai c. novellafüzére alapján kissé tán idillikus, ám a legmélyebb humanizmust sugárzó Félegyháza-képet kaptam. Ez máig maradandóan megragadt bennem, s ha Erdei Ferenc Futóhomokjának kemény veretű félegyházi helyzetrajzát igaznak is tartom, s Darvas Elindult szeptemberben című regényének légkörében érzékelem a kiskun város tanítóképzőjének bizonyos konzervativizmusát — Félegyházát mégsem tudom a múltjában sem elfogultság nélkül megítélni. Mély hatású olvasmányaimmal szinte egyenrangúan növelte bennem a város iránti elismerést a félegyházi iskolák — a tanítóképző és a gimnázium — tájunkig sugárzó jó híre. Igényesebb kultúrát teremtő és tápláló, urbanizált nagyobb település képzete alakult ki bennem a városról érettségiző koromra. Erre az alapra rakódtak azután évekig a további — még mindig személyes benyomások nélküli — információmozaikok. A hatvanas évek legelejétől azután szakmai tennivalóim évente néhányszor végre Félegyházára szólítottak, az átutazó számára előnyös képet nyújtó vasútállomás „mögötti" várossal is megismerkedtem, a „cifra" városháza magasabb szintjein elhelyezett, akkor még egyetlen munkatárssal rendelkező, gazdag anyagú „kiskun levéltár" mellett. A hosszú időn át összeszedegetett, előzetes ismeretek és vélekedések döntő része igaznak bizonyult. Egyben-másban persze színesedett, módosult, kibővült. Rá kellett jönnöm, hogy a városi szintű kiépítettség arányai Félegyházán se jobbak, mint a hasonló nagyságrendű alföldi településeken. Tapasztalhattam, hogy — mint nagyobbrészt másutt is — áldozatvállalásra kész, hozzáértő s nemegyszer apostoli szerepet játszó egyének, személyiségek hordozzák a vállukon a félegyházi kultúrát. Az elhivatottság érzésétől táplált szellemi „lámpás"-egyéniségek hagyománya máig erősen él a városban. Megértettem azt is, hogy Félegyházának a múltja minden szakaszában, de éppen úgy a jelenkorban s nyilván a jövőben is, kifelé is, befelé is meg kellett és meg kell harcolnia önmagáért, saját arculatáért. Az elmúlt időket meg a város mai tágabb helyzetét sok tekintetben érzékelteti, vagy legalább sejteni engedi a térkép: Félegyháza Kecskemét és Szeged között, mindkettő többféle vonzásában él, de ki is használhatja a két nagyobb centrum adta előnyöket. Csongrád, Kistelek, Kiskunmajsa adja a nagyobb