Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

vés is példamutató. A legnagyobb teljesítményt az Eperjessy Kálmán kezdeményezésére 1926-ban megindított és 1947-ig 43 kötetet vagy füzetet elért Csanádvármegyei Könyvtár című sorozat jelenti. (Szerkesztésében Barna János, majd pedig Árva János főlevéltáros is részt vett.) Az Eperjessy tudásával és áldozatkészségével összefogott sorozatban 21 szerző szerepelt: Móra Ferenc és Banner János tanulmányainak címei, a fiatal Erdei Ferencnek a sorozatban megjelent első könyve, Eperjessy saját munkái tűnnek föl először, a többség azonban a makói tudós tanárok, orvosok és néhány más foglalkozási ágból (mérnök, lelkész) valók köréből került ki. A sorozat 16 füzete vagy kötete szorosabban makói témájú volt, a többi az egész megyére vagy annak egyes településeire vonatkozott. A régészet, a művelődéstörténet mellett a társadalomelemzés, a város és a táj történeti és természeti földrajza, termelése, népnyelve szerepel a feldolgozott témák között. A 21 esztendőn át fenntartott folyamatosságot még a háború sem szakította meg. A Csanádvármegyei Könyvtár egyes számai néha végeredményben különlenyomatok voltak a Szegeden (pl. a Banner János szerkesztette régészeti Dolgozatokban) és másutt megjelent kiadványokból, több esetben a makói gimnázium évi értesítőiből. A sorozatépítő szerkesztést ez a körültekintés még külön dicséri. Eperjessy Kálmán, Kelemen Ferenc és mások a jeles sorozaton kívüli kisebb köteteket is ki tudtak adni. A két világháború közötti, kifejezetten üzleti vállalkozás jellegű, a hivatalos propagandát megnyergelő könyvkiadás makói vetülete nem csak negatív: 1929-ben látott napvilágot a Magyar Városok Monográfiája című, vegyes értékű sorozatban a Makó és Csanád-Torontál megye községei nevű kötet, a sokoldalú (színháztörténészként a legjobb) Barna János szerkesztésében, zömmel helyi szerzőkkel. A könyv láthatóan gyorsan készült s csak a XX. századdal kívánt érdemben foglalkozni. Fejezetei változó színvonalúak, adatanyaga mindenképpen jelentős. Az ugyancsak 1929-ben kiadott „revíziós emlékalbum", a „Csanád vármegye tíz évvel Trianon után" ugyanakkor tartalmilag keveset érő, zsurnaliszta szerkesztmény. Erdei Ferencnek a harmincas évek második felétől kiszélesedett munkássága, Féja Géza Viharsarokja áttekintésünk szempontjából azért érdemel kiemelést, mert szemléletformáló erejük közvetlenül hatott a makói kutatásokra. A Magyar város és a Magyar tanyák után Makón már valóságosan beszélhetünk a városismeret tudományáról, a korábbi Erdei-művekkel együtt. A progresszió helyi erőinek tudatosságából, a két világháború közötti kutató-publikáló munka színvonalából és demokratikus szelleméből következett, hogy a felszabadulást követően rövidesen rendeződtek a helyismereti kutatás körülményei. A kipróbált gárda számos tagja az 1950 februárjáig fennálló helyi napilapok hasábjain, az 1948-ra kiadott Csanádi Kalendáriumban tudott értékes cikkeket közzétenni. A kutató vénájú, városukat és annak népét szerető tanárok és mások megbecsülése ismét erősödni látszott. A jó irányú szellemi fejlődést a személyi kultusz évei fékezték le. Ezekben az években az előremutató makói hagyományok jórészét más vonatkozásban is megkérdőjelezték. A város múltja, népélete, kultúrája iránti érdeklődésüket fenntartó makóiak támogatásának, velük együtt a Makóról elszármazottaknak köszönhető, hogy a kutatás és a gyűjtés az 1950-ben életrehívott múzeumban megindulhatott. Az 19511952-ben Makón múzeum vezetőként szolgáló Péter László a város országos fontos-