Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

A „VIHARSARKI" MEZŐVÁROSOK TÁRSADALMA A XIX. SZÁZAD VÉGÉN A régebbi leszűkített értelmezést félretéve, az átfogóbb és összetettebb műveltség-fogalom alapján próbálkozom meg a századforduló időszakának jellemzésével. A mezővárosi műveltségen mindazon korabeli gazdasági, társadalmi, művelődési tényezők összességét és egymásra hatását értem, amelyek meghatározó erejűek, vagy kibontakozó stádiumba tartozásuk mellett már érdemi körben mintát jelentőek voltak. Hangsúlyoznom kell, hogy a mezővárosi kultúrát és összetevőit a paraszti és nem paraszti eredetű és funkciójú tartalom változó arányú és formájú megjelenésében írhatjuk le. A változások iránya a kultúrafenntartó és az új elemeket befogadó háttér strukturális és időrendi alakulása szerint mérhető, a gyakran megállapítható és jelentős változatok pedig a településenként-kistájanként kiformálódott sajátos adottságok, kezdeményezések és hagyományos mentalitás-tükröződések esetenként kiszámíthatatlannak nlnő sorába tartoznak. A jellemzés során nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a különféle irányú potenciális lehetőségeket sem, amelyek java részét már a századelőn felismerték, s felhajtó szerepű programként szerepeltek, kihasználásukra azonban nem, vagy csak elenyésző mértékben került sor. A dualizmus második felének paraszti politizálását, ezen belül a „földműves szocializmus" keretébe tartozó mozgalmakat a közműveltség állapota és szintje felől megközelítő vizsgálódásokat a kezdeményezést és a folyamatosságot legjobban példázó „Viharsarokra", annak kilenc mezővárosára és tizeimégy kismezővárosára szűkítettem le. A „mintaterület" az 1950-ben kialakított, mai Békés és Csongrád megyék földjével azonos. Nem mindenben esik egybe az első világháború előtti radikális paraszti szervezkedések többször módosult bázisvidékével, annak állandó vagy időleges kisugárzó pontjait viszont kivétel nélkül magában foglalja. (Szeged város belterületét, annak társadalmi képletére tekintettel, viszont nem számítottam hozzá.) A mezővárosok kér kategóriája szerinti lakosságszám a mostani Béke:; és Csongrád menyek területén éiő össznépességben együttesen számítva 1900-ban 66%~ot (a kilenc mezőváros 43%-ot, a tizennégy kismezcvárcs 23%-ot), 1941-ben pedig 63%-eí (41 és 72%) képviselt. Ha tekintetbe vesszük, hogy a 23 település — amelye!: ktoíil a legkisebb is elérte 1910 ig a nyolcezer főnyi népességet — a XVIII--XIX. S?ÁIÍX\\ 'kirajzások következtében lükébb-tágabb környékének kisebb községei irányiban aayavárosi szereoet is betöltött, az arányok tovább módosítandók. A családi, a vagyoni, a tudati összekapcsolódás miatt a mezővárosokhoz kötő szálakkal egybefűzötí népesség arányát # vi/sgrTati területünk zömét kitevő, századfordulós Békés, Csongrád és Csanád megyéket együtt szemlélve legalább 70-72%-ra becsülhetjük. A huszenhárom mezőváros nemcsak népességszáma, hanem térbeli szerepe, különböző intenzitású és jellegű vonzása miatt is