MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1989
1989-02-15 VB_801 - 1989_VB 801/9
-8NAGY JENŐ ELVTÁRS: 20 év után nem volna szabad ilyen jelzőknek megjelennie egy ilyen objektumról. Sajnos ott mégis bizonyos belső funkciók nem úgy működnek. Ennek bizonyos politikai és koordinatív tanulságai is vannak, hogy későn ébredt a szakterület abban, hogy Orosházával többet törődni és most politikai üggyé vált a kérdés. Jelezve volt itt, hogy kicsi felújítási alap lett ide képezve, amely a felgyülemlett problémákat nem tudja megoldani. Azt hiszem itt bölcsen kell eljárni, ütemesíteni amennyire lehet ezt a folyamatot, hogy ott az állapotokat megfelelő helyzetbe hozzuk. Amennyiben a tömegkommunikáció segíteni tudja a bizalmat erősíteni e mellett, mert az egy életveszélyes dolog, ha a megye egyharmadát érintő kórházi ellátásban meginog a bizalom. Erősítenünk kell és biztatjuk az egészségügyi ágazatot, hogy a körzeti ellátást gyorsítsuk és erősítsük. Ezzel kicsit tehermentesíteni lehet a kórházi területeket. Itt szeretném megjegyezni és a figyelmet ráirányítani: a korszerű kórházi ágyfelhasználás kérdésében már tanulmányok és törekvések vannak. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az illetékes osztályok sokszor a kórház vezetéssel szemben haladnak, a hagyományos struktúrában és felfogásban gondolkodnak. A Gyulai Megyei Kórházban olyan koncepcionális dolgot munkáltak ki, amellyel állandóan szabad 300 ágyat lehetne biztosítani, de ennek a törekvésnek egyik gátja az osztályrendszer-struktúra, ha ezen nem tudunk változtatni, újra és újra a kórházi ágyak számának növelése jelenik meg. Holott arról van szó, hogy egy korszerű rendszerben, felfogásban a jelenlegi kórházi ágyakkal is szakszerűbben és jobban lehet ellátni. Ez most vezetési és magatartási kérdést jelent, mert a korszerű felfogás és osztályszemlélet felfogás nem tud találkozni. Ennek vannak emberi, anyagi és egyéb feltételei. Ezzel szembe kell néznünk, mert ha ezt a folyamatot nem tudjuk vinni, akkor újra és újra anyagi kérdésként merül fel, holott jól szervezett, szakszerű munkával oldani lehet azokat a problémákat és esetleg át lehet irányítani anyagi lehetőségeket, ahol tényleges feszültségek jelennek meg. Ez jól megjelent amikor a megyei tanács tárgyalta az egészségügyi ágazat helyzetét. Az ott megjelent gondolatokat szeretném biztatni. A 44-es főúttal kapcsolatban: azt hiszem nem azzal van baj, hogy mi az útjainkat nem javítjuk, én valahol minőségi problémát látok,