MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1989

1989-02-15 VB_801 - 1989_VB 801/7

-6­Mert azt nem lehet komolyan venni, hogy Orosháza város a kórház teljes ellátásáról tud gondoskodni anyagilag. Ezt szeretném, ha a koncepcióba figyelembe vennénk, s a pénzeszközöket a meglévők üzemeltetésének javítására használnánk fel. A közlekedéssel kapcsolatban szeretném elmondani, igaz, hogy nem sok utat csináltunk, de erőfeszítéseket tettek az utak meg­javítása tekintetében. Ebben értünk el eredményt, de azt is kell fokoznunk, hogy a nagyközségekben és a városokban is javuljon a helyzet, s ebbe a helyi erőket is be kell vonni, s megfelelően szervezni . A hírközléssel kapcsolatosan nem az, hogy a meglévőket kell ja­vítani, hiszen a távbeszélő bekapcsolt állomások alakulása tekin­tetében 1991. végére 21.900 és még 21.000. Ez nevetséges ez a szám. Ez a tény akadályozza a gazdasági munkát ebben a megyében. Arról nem is beszélve, hogy a kockával jelzettek csak munkaidő­ben, most már nem csak arra kell gondolni, hogy munkaidőben in­tézzük az ügyeket. Ebbe a helyzetbe semmimilyen körülmények kö­zött sem nyugodhatunk bele. Még egy megjegyzésem lenne, hogy a békéscsabai posta, ahogy az ügyfelekkel bánik az nem megengedhető, minősíthetetlen; gondolom annak a következménye, hogy van néhány telefon, s azt nem lehet elosztani, ezeket a dolgokat úgy gondoltam jó ha felszínre kerül­nek . Én úgy érzem, hogy a XIII. kongresszus előtti megyei pártértekez­let határozata az még mindig jó, nem kell változtatni, s ennek a szellemében kell nekünk eljárni a megye lemaradás csökkentését illetően . KUTAS GYULA Először is köszönöm a kérdésemre adott válaszát Sprőber elvtársnak. Abba bízok, ezen az üzleti alapon való el­mozdulásban, s erre fel kell készüljünk, s előbb-utóbb a postá­nak lesz érdeke, hogy minél több telefon legyen. Ez már jelen pillanatban is igaz, beruházási eszközök hiányát is hozzá téve, hogy minél több telefon van, annál több pénz folyik be a postá­hoz. Bízom benne, hogy rövid idő alatt az a hatósági magatartás és jogkör, amit a posta ebben a vonatkozásban gyakorol az át fog fordulni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom