MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1988

1988-11-23 VB_797 - 1988_VB 797/16

- 15 ­galmazták, hogy képezzék le a megyét, mert másképp nem lehet dol­gozni - határozottan tiltakozott ez ellen is és azt mondta, hogy ebben a kérdésben is minden testület úgy alakítsa apparátusát, ahogy jónak látja. Két kitételt fogadtunk el, amiben be kell ha­tárolni, hogy hány titkára legyen a területi szintű pártbizott­ságnak, valamint hogy az apparátusok nagyságrendje milyen legyen, mert ez anyagi kérdés. A vitában nagyon kemény bírálat érte a PTO-t. Azt hiszem a löz­ponti PT0-r,ak a befolyásoló szerepe miatt alakultak ki ezek a vé­lemények, amelyek elfogadásra kerültek. Hogyha a testület valóban így dönt - és ne mi találjuk ki - és ha a pártbizottságot sikerül meggyőzni ennek fontosságáról, akkor mé­gis csak fel kell vállalni és nem kísérletként, hanem a testület­nek a joga, hogy stílusát, módszerét eldöntse. Javasolom, hogy mindenféleképp nekünk kezdeményezni kell ezt, és mindjárt rangjában a pártbizottság oda kerülne, ahová szeretnénk. Ez jelent sokkal több témát, sokkal több anyag kerül a pártbizott­sági ülésre. Meg kell tanulnunk anyagokat tárgyalni, vitatni, van amit meg kell vitatni, van amit azért hozzák oda, hogy bemutassák, és nem kell minden témához "28" hozzászólás meg kérdés. Stílusában is változtatni kell a munkánkon. A 6. oldalon szerepel, hogy ki legyen pártbizottsági tag: ez elvi­leg hibás, hogy titkárok ne legyenek tagjai. Ezt ne vállaljuk fel. Másik kérdés amivel szeretnék felvetni az tartalmilag a pártbizott­ság feladata annak megfogalmazása és az ami a határozatban itt úgy van, hogy dönt meg állást foglal. Szerintem ez is régről ránk ma­radt: akkor még véleményező jogköre is lehet. Tehát jogilag ezek­ben a kérdésekben nem biztos, hogy most szét kellene választani a témákat. Hogy tartalmilag azt mondjuk, hogy a megyét érintő politi­kai kérdésekben dönt, aztán állást foglal a pártszervek aktuálpoli­tikai kérdéseiben - ezek ilyen mondvacsinált szétválasztások sze­rintem. Nem biztos, hogy ma tudjuk melyik kérdésben kell dönteni, melyikben állást foglalni. Nehogy azért hogy szebbnek hasson szer­kezetileg, inkább ne vállaljuk fel mindezeket úgy hogy szétválasz­szuk . Az első oldalon szerepel a pártbizottság feladata; milyen kérdések­kel foglalkozik, miben vesz részt. Ehelyett az ideiglenes bizottság anyagában sokkal szimpatikusabb megfogalmazás van és közelebb áll

Next

/
Oldalképek
Tartalom