MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1988
1988-11-23 VB_797 - 1988_VB 797/14
- 13 a kommunista vezetők, hogy hajtsák végre a párt politikáját. A 7. oldalon tett javaslatok közül azzal értenék egyet, hogy szűnjenek meg az állandó jellegű munkabizottságok és a konkrét témáktól függően jöjjenek létre bizottságok. Sokkal nagyobb lehetőség van a szakértők, szakemberek, párttagság egy részének bevonására. Azt is el tudom képzelni, hogy egy-egy pártbizottsági anyag kidolgozását - ha olyan jellegű - a városi pártbizottságokra bíznánk, vagy éppen a községiekre. Sok ilyen lehetőséget hordoz magában. A pártfegyelmi bizottságot majd akkor amikor a Szervezeti Szabályzat módosításáról lesz szó, akkor javasoljuk, hogy a megyei pártértekezlet válassza itt is. Addig is azt javasolnám, hogy a pártfegyelmi bizottságot - hiszen erre lehetőség van - ne arra használjuk kizárólag, hogy a hozzá érkező pártfegyelmi ügyekben döntsön, hanem arra is, hogy többek között ezt az anyagot is ha véglegesedik, a megyei pártbizottság demokratikus és rendeltetésszerű működését ellenőrizhesse és az ezzel kapcsolatos észrevételeit megtehesse. Ez természetszerűleg akkor lesz teljes körű, hogyha a pártértekezletnek lesz ez a munkabizottsága. Nem tudtam eldönteni magamban, hogy a tanácsadó testület nem fogja-e a demokratizmust leblokkolni, különösen akkor amikor még pártbizottság és végrehajtó bizottság is van. Tehát én nem találom ennek a tanácsadó testületnek a helyét, egy kicsit ezt divatnak érzem. Itt a dolgoktól függően kell a szakembereknek, kommunistáknak azt a körét megtalálni, amelyik érdemben előkészíti a napirendeket. A bizottság által küldött jelentés 2. oldalán a politikai párt működésének a lehetőségét keressük. Az eltérő vélemények közül én azt erősíteném, hogy törekedjen a pártbizottság egész megyepolitikában és részekben is hosszú távú koncepció kialakítására még akkor is, ha ezt a hosszú távú koncepciót természetszerűen lehet hogy 3 évenként, 5 évenként felül kell vizsgálni és karban kell tartani, mert mi a politikai álláspontokat képviseljük. Az 5. oldalon lévő alternatív javaslatok közül azt javasolnám, hogy jelen pillanatban maradjon a B, tehát maradjon végrehajtó bizottság és majd 1990-re a munka folyamatában dőljön el, hogy tud-e a megyei pártbizottság végrehajtó bizottság nélkül dolgozni. Ik