MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1988

1988-11-23 VB_797 - 1988_VB 797/10

- 9 ­negyedévi nyereségkimutatás is megerősítette ezt. De ezt nem kell megmagyarázni, sem védeni az élelmiszeripart. Egyrészt a tartósítóiparon belül jelentős árbevétel növekedés történt 1987-hez viszonyítva. Ugyancsak jelentős árbevétel növekedést ért el a gabonaipar, a konzervipar I-III. negyedév alatt, 200 millió forinttal több tőkés exportot bonyolított, mint 1987-ben. Ennek a szubvenciói, nyeresége, bérfejlesztési lehetőség termé­szetesen a vállalat rendelkezésére áll. A harmadik ilyen, ami magyarázatot ad a nyereség növekedéséhez, nem, hogy a hűtőipar 1987-ben de 1988-ban szintén javítja az élel­miszeripar pozícióját. Végül, egy technikai művelet: egy évvel ezelőtt mintegy 70 mil­lió forintos veszteséggel szerepelt a konzervgyár, mert akkor még nem történt meg a szubvenciók elszámolása, most pedig az elszámolás alapján nemhogy eltűnt ez a fiktív veszteség, hanem nyereség lett. Tehát a nagyobb munkavégzés mellett ezek az összetevők adják a 60% feletti nyereséget. Apáti elvtárs is említette, hogy levelet kell a Kormány felé és a Központi Bizottság felé megfogalmazni, amelyben kérjük Békés megye aszálysújtotta területei kárainak kiemelt rendezését. Ez a levél megszületett. A nagyon udvarias hangnem mellett konk­rétan és korrekt módon tárja fel a megye mezőgazdaságának több év óta történő elemi csapását, és kéri a Kormányt, hogy kiemelt figyelemmel, és amennyiben lehet kiemelt forrásból próbálja ezt rendezni . Végül köszönöm az anyaggal kapcsolatos elismerő szavakat. Tény, hogy új dolgokra törekedtünk, nem akartunk, nem is tud­tunk volna 1989-re konkrét ágazati tervet adni, nem is lesz szükség rá, hogy mi ezzel foglalkozzunk. Nem sikerült volna ilyen anyagot készítenünk, ha a KSH nem adja meg azt a segítsé­get, amit a várható összegzésre vonatkozóan adott. Ezt ezúton is köszönjük. APÁTI NAGY GÁBOR: Elkeseredésünket az váltja ki - a számokat ugyan pontosan nem tudom -, hogy milliárdok mennek el különbö­ző veszteségek rendezése címén vállalatok támogatására. A megye mezőgazdasági üzemeinek vesztesége évek óta 80-150 millió forint A \f)

Next

/
Oldalképek
Tartalom