MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987

1987-01-21 VB_771 - 1987_VB 771/3

- 2 ­1./ NAPIREND TÁRGYALÁSA - Oelentés az állami ifjúsági munka me­gyei helyzetéről, fejlesztésének fela­datairól, ELŐADÓ: dr. Becsei üózsef, dr. Herczeg Ferenc, Kutas Gyula, dr. Albel Andor elvtársak, DR, BECSEI JÓZSEF ELVTÁRS KIEGÉSZÍTÉSE; A pártbizottság által készitett jelentéshez szeretnék kiegészitést tenni. Azok a té­nyek, amelyek ide le vannak irva, azokról azt mondhatom, hogy valóban tények. Azonban ha ezeket összefüggésekben nézzük, kis­sé másképp mutatnak, mint ahogyan az anyag összességében vissza­tükröződik. Az első dolog, amire szeretnék reagálni: valóban a mi intézkedési tervünk azt fogalmazza meg, hogy 1984-ben és '86­ban irásos jelentést kell adni a tanácsoknak adni az ifjúsági titkár részére, amelyet nem tettek meg. Ennek oka az, hogy köz­ben az ifjúsági titkár megváltozott, másrészt a mi ellenőrzési módszerünk is megváltozott, A tanácsok túlnyomó többsége vagy végrehajtó bizottsági vagy tanácsülésen tárgyalta az ifjúságpo­litikai határozat végrehajtását, illetve a Központi Bizottság 1984-es állásfoglalására egyrésze intézkedési tervet készitett. Az ifjúsági titkár a tanácsüléseken, végrehajtó bizottsági ülé­seken részt vett egyrészt, másrészt beszámoltatott mintegy 20 tanácselnököt az intézkedési terv végrehajtásáról, harmadrészt pedig a megyei tanács által végzett ellenőrzéseken részt vett és leirta a véleményét, amelyet megvitattak és felatataiként meg­határoztak. Tehát összességében a megállapitás igy áll, hogy a megyei tanács nem összegezte ezt, azonban az ellenőrzés folya­matos volt. Miért nem készült el az összegzés? - ez a másik kér­dés. Ez alatt az idő alatt amikor az összegzést kellett volna elkésziteni,-a VI. ötéves terv értékelését és a VII. ötéves terv feladatainak a meghatározását - e közben ment végbe az állami if­júsági munka irányításának az átszervezése, amely elég hosszú i­deig húzódott és tulajdonképpen egy csomó dologban ma sincs vég­rehajtási utasitás, amelyet meg kell szerveznünk. Pl, tudtuk már az elmúlt év júliusában, hogy nálunk is létre kell hozni az if­júsági sportosztályt, de hogy hogyan, mint azt decemberben tud­A

Next

/
Oldalképek
Tartalom