MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987

1987-03-04 VB_774 - 1987_VB 774/6

- 5 ­KARDOS ERNPNÉ ELVTÁRSNQ; Gyakorlatilag a kérdéseim megszüntBk, mikor meghallottam a szóbeli kiegészítőt. Néhány gondolatban szeretnék kapcsolódni az anyaghoz. Készülve a mai vb-ülésre, kicsit átnézegettük, hogy mit tettünk mi ezen a területen, és elővettük azokat az intézkedéseket, amelyeket éppen a határozat révén, a pártbizottsági határozatok után az élelmiszergazdaság területén mi is kialakítottunk, illetve feladatot határoztunk meg magunknak. Azután néhány éven keresztül figyelemmel is kísértük ezeket az intézkedéseinket, s azt követően rákapcsolódtunk mindig az aktuális határozatokra és annak próbáltunk eleget tenni. Azért vagyunk most is összhangban a főbb elvekkel - bizonyos pá­lyamódosításokat kellett tennünk -, mert gyakorlatilag ezek a té­makörök a megye jellegzetességéből adódóan örökké felszínen van­nak tartva, erre Fodorné elvtársnő is utalt, hogy milyen témák kapcsán foglalkoztunk mi a mezőgazdaság illetve élelmiszeripar helyzetével. Ez folyamatosan felszínen lévő megyei tevékenység, és benne a gazdálkodó szervek a maguk kereteinek, szervezeti le­hetőségeinek figyelembevételével, illetve az azokban beállt vál­tozások, piaci információk figyelembevételével élik a maguk éle­tét, alapvetően most is összhangban ezzel a határozattal. Amikor a novemberi határozattal foglalkozunk és azzal kapcsolatosan az össztevékenységünkbe beillesztve a főbb feladatokat határozzuk meg, akkor is azt kell mondani, hogy összhangban vagyunk a tíz évvel ezelőtti határozattal. A főbb feladatok azonosak. Az anyag 7. oldalán meg van határozva, hogy melyek azok a főbb feladatok. Ez általánosnak tűnik, de mi ezt lefordítjuk az adott gazdálkodó egység helyzetére, feladatára és rendszerére, és akkor rögtön tar­talommal telítődik meg, mert akkor fogunk ezirányban elérni ered­ményt, ha az adott pl. tésztaipari dolgozó fogja érteni, hogy neki annak érdekében mit kell tenni, hogy ezeket a fő célokat megvaló­sítsuk. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy véleményt tudjak mondani, hogy kell-e az agrárágazat és élelmiszerágazatra egy át­fogó, újabb intézkedés vagy határozat, politikai döntés. Úgy gon­dolom, hogy az elmúlt Központi Bizottsági határozat és a decemberi állásfoglalást ha egységben kezeljük, akkor arra kellene az erőt összpontosítani, hogy ennek érdekében tegyünk meg mindent. A fela­dati rész első pontjához: szeretném ha a szóbeli kiegészítőben a szellemi rész kifejtésre kerülne. Az anyagot jónak tartom, ettől sokkal több témakörrel foglalkoztunk a különféle anyagok kapcsán, melyek mind összhangban vannak ezzel. /< P v

Next

/
Oldalképek
Tartalom