MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987

1987-03-04 VB_774 - 1987_VB 774/4

- 3 ­lene, hogy a tanács munkájában, az állami irányitás területén is ezzel való testületi foglalkozás, az apparátusi munka is lényege­sen hozzájárult ahhoz, hogy ezek az eredmények megszülettek. Úgy érzem, nem kell szégyenkeznünk a párt gazdaságszervező munkájának értékelésében. Arról is kellene szólni, hogy az 1978-as KB hatá­rozat végrehajtásában - azontúl, hogy egy mondattal benne van, hogy más szervek is tettek és feldolgozták mindezt - nagyon sok­irányú eredmény, kezdeményezés született. Itt kiemelten az ifjú­sági szervezetnek az elmúlt 9 évben azt a sokirányú - az élelmi­szeripar, mezőgazdaság irányában végzett - megyei kezdeményezése­it értem. Sok olyan lépés történt, amelyek hozzájárulhattak, hogy ezek a gazdasági eredmények megszülethettek. A gazdaságpolitikai témáknál van egy vesszőparipám: a termelés té­nyezőit elemezzük, akkor az ember, mint fontos termelési tényező­nek a sorsában bekövetkezett fejlődéséről 1 mondat szerepel az a­nyagban. Úgy hiszem, többet kellene tennünk, talán még az Írásos anyagban is érdemes lenne a bérrel kapcsolatos kérdéseket, jöve­delmi viszonyokat. Az itt megfogalmazásra került feladatok reálisak , az anyag megfo­galmazásaival egyetértek. VÖRÖS I STVÁN ELVTÁRS: Az anyagot jónak, átfogónak, tömörnek tar­tom, alkalmasnak arra, hogy a pártbizottság megfelelő képet kap­jon arról, hogy a megye mezőgazdasági milyen fejlődési pályát fu­tott be. Néhány dolgot szeretnék elmondani, amit esetleg a párt­bizottság megfontolására javasolom. Több megyei testület, amikor a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkoznak, az 1978-as központi ha­tározatból indítanak. Felmerült és van gondolkodás ebben a kér­désben, hogy nem lenne-e célszerű ismét egy ilyen felsőszintű párthatározatban összefoglalni az agrárpolitika időszerű kérdé­seit. Nagyon sok változás történt az elmúlt tíz évben, új hely­zet van a világpiacon, egy belső megújulás van a gazdaságokban. A másik gondolatkör: most 1990-ig készülünk a Központi Bizottság júniusi ülésére, ahol a VII. ötéves terv hátralevő éveiben a gaz­dasági fejlődés fő irányait jelöli meg a KB határozat. Az már ki­rajzolódott, hogy az élelmiszertermelő ágazatokban többet a jelen meglévő eszközökkel kell produkálni. Tehát nem többel - többet, hanem a jelenlegivel. Ez a realitás ma. Az ágazat fejlesztéséhez több nemzeti jövedelmet nem lehet biztosítani, a jelenleoiből kell k

Next

/
Oldalképek
Tartalom