MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986

1986-07-23 VB_759 - 1986_VB 759/14

-13­kozóan kettős jelölés. Ezt alátámasztják az elhangzott vélemé­nyek is, ugyanis a felvetett nevek közül a Hajdú István elvtárs, aki jelen javaslatba szerepel 54 javaslatot kapott, a Pap Gyula elvtárs megyei pártbizottsági tagunk, a füzesgyarmati Vörös Csillag TSz ágazatvezetője 24 szavazatot kapott, Zsadányi Sándorné, aki közgazdasági egyetemet végzett, gaz.pol.munkatárs jelenpillanatban 21 szavazatot kapott. Ezért egyértelműen egy nevet terjesztettünk a Végrehajtó Bizott­ság elé. Elmondanám, hogy a Hajdú elvtárs a Politikai Főiskola nappali ta­gozatán és azóta is egyenesvonaluan fejlődik, munkájával e tér­ségben elismerést szerzett, rendkivül korrekt, figyelmes, nagy munkabirásu ember. Olyan szempontból is szerencsésnek tartja a jelölő bizottság is ezt a jelölést, hogy a Hajdú elvtárs elsősor­ban az ipar területén, Zsadányi elvtársnő pedig a mezőgazdaság területén jártas a dolgokba. így a munkát közösen, eredményesen tudják végezni. A gazdaságpolitikai osztály illetékes munkatár­saival, vezetőivel konzultáltunk, akik tapasztalataik alapján egyértelműen támogatják ezt a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság egyhangúlag egyetértett a javaslattal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom