MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-11-26 VB_767 - 1986_VB 767/27
- 2 gazdasági teljesítményei az országoshoz hasonlóan elmaradtak a várttól, melynek eredményeként a gazdaság több területén és a politikai hangulatban feszültségek jelentkeztek. A gondok megoldásában nekünk sem lehet más programunk a jövőt illetően, mint a pártértekezleten megfogalmazottak érdekében dolgozni és cselekedni. I. A Központi Bizottság határozatának megvalósításához - ezen belül saját céljaink eléréséhez is - általános elvként jobban tudomásul és figyelembe kell vennünk a megye gazdaságát közvetlenül is érintő külgazdasági körülményeket, a népgazdasági irányitás és szabályozás követelményeit, és ehhez igazodva eredményesebben kell hasznosítanunk eszközeinket, adottságainkat és a rendelkezésre álló munkaerőt. Ezen az úton elért eredményekkel párhuzamosan teremthetjük meg a termelés feltételeinek javitását, korszerűsítését, az erőforrások bővítését. Továbblépésünk alapvető forrása tartalékaink eredményesebb feltárása, a minden elemében fegyelmezettebb, szervezettebb termelés,a takarékosabb gazdálkodás, a vállalaton és szövetkezeten belüli érdekeltségi rendszer javitása, a nagyobb teljesítmények erőteljesebb anyagi és erkölcsi ösztönzésének vállalása. Különösen fontos, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket sokkal jobban és teljeskörübben használjuk ki /pl. exportbővítés, központi programokhoz kapcsolódó fejlesztés, a jövőt szolgáló fejlesztések hitelterhének vállalása/. Folyamatos feladatunk, hogy a népgazdasági lehetőségek és igények illetve saját adottságainknak megfelelően fejleszszük tovább a megye gazdaságának szerkezetét, alakitsuk ki a kedvezőbb ágazati arányokat. A piac változó igényeinek megfelelően és az üzemi lehetőségek alapján alakitsuk, fej-