MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986

1986-11-26 VB_767 - 1986_VB 767/19

- 10 ­Mindezen hiányosságok feltárásában és megoldásában még többet kellett volna tenni a pártszervezeteknek, az álla­mi és társadalmi szerveknek és az üzemi kollektiváknak egyaránt• Neheziti az előrelépésünket az is, hogy nem lépünk fel minden esetben kelló határozottsággal és időben a hanyag és rossz munkát végzők, a munkafegyelmet és állampolgári fegyelmet sértők ellen. Ahhoz, hogy a kitűzött feladatokat sikeresen megvalósítsuk mindezeket a visszásságokat fel kell számolni. II. A XIII. Kongresszus és a megyei pártértekezlet szellemé­ben elkészült a 711. ötéves tervünk. Továbbra is annak megvalósítása a célunk. Az 1987. évi terveinknek sem le­het más alapgondolata, mint szervezettebb, jobb és fegyel­mezettebb munkával növeljük a gazdaság teljesítményét, melynek eredménye lehet a lakosság életkörülményeinek to­vábbi javitása. Az előrelépéshez feltétlenül szükséges, hogy az adottsága­inkból és lehetőségeinkből kiindulva fejlesszük tovább a megye termelési szerkezetét, nagyobb eredményeket kell el­érni a műszaki fejlesztés területén,a lehetőségek, a köz­ponti és külső erőforrások kihasználásával, továbbra is intenziven és ésszerűen használjuk ki termelési erőforrása­inkat . A gyakorlatban jobban kell hasznosítani a megyében tevékeny­kedő és más területről bevonható kutatóműhelyek eredményeit, bátrabban keressük az újszerű feladatokat és megoldásokat. Ebben is, de a gazdaság egyéb területein is szükséges a kor­szerű, közös előnyökön alapuló kapcsolatrendszerek, együtt­működések kialakítása,a meglévők korszerűsítése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom