MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-11-26 VB_767 - 1986_VB 767/16
- 7 Az állattenyésztés a tavalyi mélypont után ez évben kimozdult a holtpontról. Legjelentősebb előrelépés a sertéstartásban tapasztalható, ahol az állomány jelenleg már meghaladja az 1 milliót. A hozott támogató intézkedések mellett elősegitette ezt az előrelépést az is, hogy év végéig várhatólag háromszor annyi kocakihelyezés történik, mint a tavalyi évben. A pozitiv tendenciák mellett tapasztalható, hogy az állomány jelentós része malackorban kerül értékesítésre, sok esetben megyén kivülre. A szarvasmarha létszáma továbbra is csökkenő tendenciájú, bár az előhasi üszőállomány növekedése kedvező. A baromfiállomány erőteljesen nő, a juhállomány továbbra is csökken. A vágóállatok és állati termékek felvásárlásánál a vágóbaromfi jelentős, illetve a tehéntej kismérvű emelkedése mellett, erőteljesen csökkent a vágósertés, vágójuh, kisebb mértékben a vágómarha értékesitése. Mezőgazdasági üzemeink nyereségtermelése várhatólag a tavalyit alig meghaladó, mig a veszteség kisebb lesz. Előreláthatólag 8 termelőszövetkezetnél várható pénzügyi hiány, közülük, kettő saját erőből tudja rendezni hiányait. Az aszálykárok következtében 19 üzemnél közel 7 millió földadóelengedés történik. A közlekedés területén a személyszállítás kismértékben csökkenő tendenciájú. Az árúszállitás a közúton csökkent, a vasúton valamelyest növekedett, bár itt fokozódott az évközi szállitások egyenetlensége. Ez a vasúti járműpark elöregedése mellett feszültségeket okozott, mind a belföldi, mind az export szállításokban, különösen az őszi csúcsidőszaktól kezdődően . A közutak állapotát a növekvő forgalom és az egyre szűkülő fejtoztési, korszerüsitési pénzeszközök miatt nem sikerült mindenütt sziten tartani. Jelentős viszont a közlekedés biztonságának szempontjából is a kerékpárutak egyre fokozódó épitése.