MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986

1986-10-01 VB_763 - 1986_VB 763/12

-12­egyetlen szervezeti erő szinte a TIT ezzel a szervezeti meg­oldással ezeken a településeken. Az a szám, amiről itt szóltunk, hogy milyen létszámban vesz­nek részt az értelmiségiek, a METESZ, a Közgazdasági Társulat, s egyebek mellett, a TIT az egyik legátfogóbb szervezet, ilyen értelemben a helyi településeknek. Nem régen értékeltük a Békési Élet 20 éves tevékenységét, azt szeretném különösen hangsúlyozni, hogy ez a vidéki folyóiratok közül az egyik legproblómamentesebb folyóirat, Mai életünkben, helyzetünkben ez nem lebecsülendő dolog, ha csak a politikai, tudományos tartalomra gondolok, helyesnek tartom a TIT-nek ezt a tevékenységét, ennek a folyóiratnak a gondozását. Ezt pozi­tívumként értékeljük és fogadjuk el. Krupa elvtárs nagyon árnyaltan fogalmazott, hogy mi, akik fia­talok voltunk 25 évvel ezelőtt, elkezdtük ezt a tevékenységet, most a tisztujitás előtt én azt mondanám, hogy maradt bennetek az a képesség Krupa elvtárs, hogy megújulni, az uj követelmények­hez igazitani tudjátok a munkát. Személy szerint Krupa elvtárs munkájával kapcsolatosan mondom, ebben az öt évben különösen jellemző volt az, hogy bekapcsolódott a párt minden olyan tevé­kenységébe, ahol az értelmiség szervező és tudományszervező mun­kájáról volt szó, oktatója az esti egyetemünk szakosítójának, nyitott közéleti ember. S mindezt azért mondom el, mert válasz­tás előtt áll a TIT, s amikor ezekről az eredményekről, s tevé­kenységéről szólók, akkor egyúttal a magam részéről a bizalmat is szeretném hangsúlyozni a további munkához. Ami a határozati javaslatokban le van irva, azokkal azonosul­ni tudok, támogatom. LÁZÁR TIBOR elvtárs: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Szeretném tolmácsolni a TIT Országos elnökségének, vezetésének a vélemé­nyét a TIT Békés megyei Szervezetének a munkájáról. Megköszön­nénk először is, hogy a VB. napirendre tűzte a küldöttértekez­let előtt ezt a munkát, ez azért is fontos, mert a társulat 5 éves számvetésre készül, s ilyenkor nagyon jó ha felelős poli­tikai testület is megvitatja, áttekinti az elmúlt időszakot, s kijelölik azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek a TIT-nek mint megújult társadalmi szervezetnek is fontos tennivalója az

Next

/
Oldalképek
Tartalom