MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986

1986-09-03 VB_761 - 1986_VB 761/11

-10­Ugyanakkor elmondták, hogy további fejlődésünknek egyik jelen­tős tartalékai, belső mozgató erői a káderek. Ugy érzem, hogy az elemi részben ezt a két kérdést igyekeztünk kibontani, bár egyetértek azzal, amit a pártépitési munkabizottság javasolt, s amelyet Csatári elvtárs is megfogalmazott, hogy e két kérdés­sel a további átdolgozás során még foglalkozzunk. Természetesnek tartom azt is, hogy a vitában nagyon sok szó e­sett a negativ jelenségekről, a negativ tendenciákról, melyeket nem szabad megkerülni, mert foglalkoznak vele, ugy a közvéle­ményben, mint testületi üléseken, tehát nem szabad megkerülni. Ezekről szólni kell, s elképzelhetőnek tartanám a szóbeliben szó essék ezekről, mint jelenségekről. A negativ jelenségeken tul a pozltiv tendenciákat illetően sze­retnék három dologgal foglalkozni. 1./ Az anyag is foglalkozik a kádermunka nyiltságával, demok­ratizmusával, melyben megyei szinten rendkivül sokat léptünk előre. Ugyanakkor van egy árnyék oldala is. Példának emlitem a sarkadi esetet, melyet nehezen, de végül is sikerült megoldani. Továbbá emlithetném a gyomaendrodi esetet, tehát a demokratizmus mellett arra szeretném felhivni a figyelmet, hogy a centraliz­must is igenis erősiteni kell! Itt erősebb, keményebb in­tézkedésre hivnám fel a figyelmet. 2.1 A másik dolog, mellyel szintén foglalkozik az anyag is, hogy a hatáskörön lévők száma jelentősen csökkent megyei, il­letve alsóbb pártbizottságok szintjén, bár ez nem általános, van még egy-egy terület, ahol "maguk alá söprik a funkciókat. Például Mezőkovácsházának felhivtuk a figyelmét, hogy körülbe­lül 150 funkció van, megoldatlan káderkérdéseik vannak, mert a hatáskörben lévőket nem tudják megfelelően figyelemmel kisérni. 1.1 Az utánpótlás kérdését vetném fel: az anyagban megfogalmaz­zuk, hogy igen széles körben tudunk egyetemet, főiskolát vég­zettek közül választani, akik alkalmasak is. A területen vég­zett ellenőrző munka során jöttünk rá, hogy fizikai munkásokkal szinte alig számolnak, az utánpótlási tervben szinte egyetlen sem szerepel. Javasolom foglalkozni ezzel a kérdéssel is. Erre az anyagban még hangsúlyozottan térjünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom