MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-09-18 VB_738 - 1985_VB 738/15
is, hogy van 12 pont, amelyben az osztálynak tennie kell. összességében az a véleményem, hogy elégedettek lehetünk az osztály munkájával, és ugy érzem, az ellenőrzés is végső soron ezt tükrözi. CSATÁRI BÉLA ELVTÁRS; Újszerű ez is, ilyen vizsgálati anyagot korábban nem terjesztettünk a végrehajtó bizottság elé. Ugy Ítéltük meg, hogy a pártmunkának egy olyan fontos területe, amelyről jó ha a végrehajtó bizottság tájékozódik. Nagyon korrekt módon történt a vizsgálat, alaposan, körültekintően és nem elnézően, örömünkre szolgál, hogy évek óta nincs jelentősebb probléma. Egy dolgot tennék szóvá, bár az anyag 9. pontja tartalmazza, de hogy mi van e mögött: a testületi üléseket követően meg kell csinálni a határozatot, ami néha elmarad. A másik fázis, hogy időben eljusson az értékelés, illetvd határozat a megfelelő helyre. A legkomolyabb és politikai jellegű kérdés ez, és ezért is tettem szóvá. Oavasolom a tájékoztató elfogadását. TÓTH GYÖRGY ELVTÁRS: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A Központi Bizottság politikai apparátusa nevében köszöntöm a végrehajtó bizottságot. Köszönöm a meghivást a napirend tárgyalására, Osztá1 yunk rendszeres segitő és ellenőrző tevékenysége révén megfelelő rálátással bir a megye pártgazdasági, iratkezelési és ügyviteli tevékenységére. Ez év június-júliusban zajlott ez az átfogó ellenőrzés. Kihangsúlyozottan mondanám, hogy az ellenőrzés tapasztalatai összességében kedvezőek voltak. A pártgazdasági munka helyének, szerepének kezelése, segitése és figyelemmel kisérése a megyei vezetés részéről biztositott és kellő hatékonysággal bir. A nehéz gazdasági körülmények és szigorodó gazdasági feltételek mellett is zazt lehet mondani - konkrét tapasztalataink alapján -, hogy a pártmunkához az anyagi-technikai feltételek javuló szinvonalon voltak biztositva. A feladatok ellátásában alapvetően érvényesült a célszerűség, a takarékossági szemlélet. A gazdálkodás tervszerű, fegyelmezett, a társadalmi tulajdon védelme is biztositott. Természetesen a takarékosság és gazdaságosság egy állandó, permanens jellegű feladat, mindig keresnünk kell azokat a lehetőségeket, amelyek révén egyre gazdaságosabban, egyre kevesebb ráfor-