MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-09-04 VB_737 - 1985_VB 737/10

•9­KÜLÖNFÉLÉK; - Oavaslat a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjainak II. fél­évi látogatási tervére. A Végrehajtó Bizottság a javaslattal egyetértett, elfogadta. - Oavaslat a November 7.-i kitüntetésekre. /A kitüntetési javaslatok a jegyzőkönyvhöz csatolva vannak./ A Végrehajtó Bizottság a lista szerint a kitüntetési javaslatokkal egyetértett, elfogadta. - Davaslat a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatójának pályázat utján történő betöltéséhez. ÉSZREVÉTELEK: CSATÁRI ELVTÁRS; A Végrehajtó Bizottság ismeri, hogy eredménytelen volt az első jelölés, illetve választás. Pályázatot kellett a MÉM­nek kiirni. A vezetésünk tett kisérletet más elvtársakra vonatkozó­an is, igy felkértük Győrfi Károly elvtársat, Klaukó Mátyás elv­társat, Dr. Lehóczki Mihály elvtársat, Herpai Balázs elvtársat, akik előadott indokaik alapján nemet mondtak. Az a javaslatom, hogy a Végrehajtó Bizottság fogadja el Andó Ferenc ós Dr. Szűcs Lajos elvtársak jelölését, tehát értsünk egyet az ál­taluk javasolt két jelölttel, és adjunk elsőbbségi helyet Andó Ferencnek. SZABÓ ELVTÁRS: Annyit tennék hozzá, hogy a Miskucza Péter elvtárs is pályázott, de miután megtudta, hogy rajta kivül más pályázó is van, visszavonta pályázatát. A Pap Tibor elvtárs nem pályázott. Szerettünk volna ennél perspektivikusabb, kedvezőbb megoldást a VB elé hozni, ahogy a Csatári elvtárs elmondta, tettünk erőfeszi­téseket, de akiket felkértünk nemet mondtak, ez is sokat mond szá­munkra. Sajnos Mezőhegyes jelenleg nem vonz külső embereket, rész­ben ebben szerepet játszik a jelenlegi gazdasá_g.i-i*eiy%^"|:et a kombi­nátnak, és a kiszűrődött ottani küzdelem, ami l Í^"§sjii^tJaz elmúlt

Next

/
Oldalképek
Tartalom