MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-07-24 VB_734 - 1985_VB 734/58
/V - A dolgozó fiatalok között a 17-24 éves korosztályra, a pályakezdőkre kiemelt figyelmet fordítsanak. d/ A pályakezdő és családalapitő fiatalok érdekeinek képviselete, védelme kapjon nagyobb figyelmet munkájukban. e/ Az egészséges életmódra nevelés érdekében küzdjenek minden egészségkárosító jelenség ellen, kiemelt figyelmet forditsanak a diáksportra és a szabadidő-sportra. Támogassák a Körösök-völgyének védelmét, óvását és fejlesztését, legyen a fiatalok sport, turisztikai, szabadidős tevékenységének kiemelt területe. f/ Olyan konkrét együttműködésre törekedjenek a fiatalok nevelésében résztvevő szervezetekkel, szervekkel és mozgalmakkal, amelyre azok funkcióikból eredően képesek és hivatottak is, ösztönözzék és segitsék sajátos ifjúsági önszervező munkájukat. 4,/ Az állami, gazdasági, szövetkezeti szervek, valamint a tömegszervezetek és mozgalmakban dolgozó kommunista vezetőktől elvárjuk, hogy a párt ifjúságpolitikájának szellemében, az állásfoglalás és a megyei javaslatok figyelembevételével, hatékonyabban végezzék az ifjúsággal kapcsolatos feladataikat, érdemi változás történjen a feladatok konkrét megfogalmazásában, megszervezésében és ellenőrzésében, a /l<érjűk a megyei tanácsot, hogy nagy figyelmet forditson az Ifjúsági Törvény helyi végrehajtására, kiemelten a következőkre: - Nevelés- oktatás feltételeinek javitására - különös tekintettel a középfokú oktatásra és az általános