MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-05-29 VB_730 - 1985_VB 730/33
MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA 3ELENTÉS A MEGYEI PÁRT-VÉGREHAOTÓBIZOTTSÁGNAK A MEGYE IF3USÁGÁNAK TÁRSADALMI HELYZETÉRŐL, 3AVASLAT A PÁRT FELADATAIRA Az MSZMP Központi Bizottsága 1984, október 9-i ülésének állásfoglalása megerősítette a párt ifjúságpolitikájának 1957 óta követett elveit, amelyeket az 1970 évi állásfoglalásában összegzett : "A párt változatlanul abból indul ki, hogy az ifjúság helyzetét, fejlődését, gondolkodását és magatartását a társadalmi viszonyok határozzák meg, amelyek alakitásában az ifjúság is részt vesz, s amelyért felelős," így az ifjúság helyzetének megítélésekor szemben találjuk magunkat társadalmunk szinte valamennyi erényével és gondjával. Problémáink és a kialakult ellentmondások e korosztály egyes rétegeiben határozottabban mutatkoznak. Az ifjúság azonosulását célkitűzéseinkkel alapvetően befolyásolja, hogy társadalmunk milyen mértékben igényli a feladatok kialakításában és megvalósításában való érdemi részvételüket, és mennyire vallja magáénak gondjait, mit tesz, milyen feltételeket biztosit azok megoldásáért. SZI GORÚAN BIZ ALMAS! VB/lo/2/dr.ÁA/V.BH. Készült: 25+8 pld-ban. . /.-. .sz. pélLdáfny./; - . Látta: .. £ffo. Jltárt* titkár Ez év tavaszán a megyei pártértekezlet megyénk ifjúságára a következő megállapításokat tette: "A fiatalság döntő többsége tiszteletet érdemlő módon helyt-