MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-05-29 VB_730 - 1985_VB 730/17
- 16 TÓTH ELVTÁRS: Tisztelt végrehajtó bizottság! Az előterjesztést kiegyensúlyozott alapanyagnak tartom, és arra mitlenf éleképpen alkalmasnak, hogy a végrehajtó bizottság vitája alapján, kisebb átdolgozó munkával a megyei pártbizottság elé kerüljön. A 13 oldalas előterjesztés kicsit soknak tűnik, vannak benne olyan részletek, amelyek kihagyhatok lennének, a döntő feladat az lenne, hogy tézisszerűen, a legfontosabb eredményeket, problémákat összegyűjtve készüljön. Nagyon fontosnak tartjuk, és lényegében az előterjesztésben érvényesül, azoknak a hangsúlyváltásoknak a pontos érzékeltetése, megfogalmazása, ily módon gyakorlati munkába való átültetése, amelyről az október 9-i állásfoglalás is szól. Én ezt három ponton tartom nagyon fontosnak, nyomokban mindegyik megtalálható az előterjesztésben, de egyfajta növelésük még szükséges. Az eleö az ifjúsági korhatár kérdése. Ennek az egész ügynek a helyét, szerepét kevésbé értik, egyfajta "bűvészmutatványnak" tekintik. Mi nagyon fontos politikai tartalmat látunk abban, hogy az ifjúsági korhatárt igenis le kell szükiteni! Ifjúságpolitikával nekünk a diáksággal, a pályakezdő fiatalok körében kell elsősorban a munka fő pontjait, fő területeit megtalálni. Diákság alatt értem a a középiskolai diákságot és az egyetemi, főiskolai hallgatókat. Pályakezdők vonatkozásában nyilván egy menetkorhatár nem vonható meg, hiszen egy szakmunkástanuló diákévei a 20. évei elején befejeződik, mig egy egyetemet, főiskolát végzett ember ezt 27-28 éves korában éri el. Mi arra törekszünk, és ezt kérjük a pártszervektől is, hogy akik fiatalnak tekintendők, azokkal komolyan, foglalkozzunk, de akik önálló felnőttek, szakmailag, egzisztenciálisan, közélet szempontjából kész emberek, azokat ne tekintsük fiataloknak, ne suvasszuk őket az ifjúságpolitika védőernyője alá, vigyük be őket közéletbe, politikai munkába, a társadalom egészébe, s kapjanak felkészültségüknek megfelelő megbízatásokat. Meggyőződésem, hogy minden olyan probléma, ami ugy vetődik fel, hogy a fiatalok vezetővé válása, közéletben betöltött szerepe nem kielégitő, lényegében ezzel függnek össze. Szélesebbé és érdemibbé kell tenni a társadalmi munkamegosztást. Ha ifjúságról van szó, jószerivel, a KISZ-szervezetekről ós pártszervezetekről beszélünk, nem vitatva azokat az erényeket és tel-