MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-05-29 VB_730 - 1985_VB 730/15

- 14 > Az anyagban egyfajta arányeltolódás érzékelhető az ifjúság mozgal­mi munkája területén, én ugy gondolom, hogy túlzottan jó megitólést kap az úttörő munka, ezt erősiti még az is, hogy az úttörő szövet­ség munkájáról szóló részben esik szó a úttörő táborról, nyilván ezt a tábort nem az úttörő szövetség, a KISZ Bizottság a KISZ-esek épitették, ugy gondolom a KISZ-esek érdeme. A középiskolai mozgalmi munka meglehetősen mostoha megitélést ka­pott, amikor is éppen az elmúlt években a legkezdemónyezőbbek, rend­kivül jó fejlődésnek indult a mozgalmi munka a diákok körében és nem is olyan nagy a kontrakszt a dolgozói réteg és a diákok között. Az anyag feladati része nagyon erős véleményem szerint, kellően dif­ferenciált is, alapvetően egyetértek vele, néhány módositást szeret­nék azért tenni, javaslatot; a 14. oldalon a megyei párt-végrehajtó­bizottság tűzze napirendre cimü részben az állami- ifjúsági munka és a szakszervezeti munka szerepel, - bár elképzelhető, hogy igy ala­kul, hogy 1987. végén kerül csak VB elé - mégis javaslom, hogy érte­lem szerinti határidőt szabjunk ennek a napirendnek, ugyanis döntő jelentősége van annak, hogy a módositott ifjúsági törvény, vagy az uj megjelenése után az állami ifjúsági munka szervezeti keretei nyil­ván változnak, ammegyei helyzet és a fejlesztés kérdése is nyilván, tehát akkor, és minél előbb, a határozat megjelenése után minél rö­videbb időn bdlül kerüljön VB elé ez a napirend, illetve szakszer­vezeti munkáról szóló tájékoztatás, ugy gondolom, hogy ez az 1983. júliusi plénum végrehajtásáról szólna, elképzelhető ezt is közelebb kellene hozni. A 15 oldalon c. pontban szerepel valamennyi szervezet, szerv össze­hangolt munkát végezzen, javaslom mivel meglehetősen általánositó megfogalmazás, hogy ennek a folyamatos összehangolását, mechanizmu­sát, avárosi feladattervet, amelyek a jövőben fognak elkészülni konk­rétan is rögzitsék, ki hangol össze, ki ülteti asztalhoz, ki koor­dinálja, ki foglalkozik vele. A KISZ Békés megyei Bizottságának feladatait én soknak tartom, de jónak tartom. Ugy gondolom, hogy sikerült azokat a területeket fel­tárni, ós feladatként megszab ia, amiben előrelépésre van lehetőség a jövőben. Az a* második bekezdése jogos kritika, hogy ne kullog­junk az események után, legyünk a folyamatok irányitói, és a rendez­vény centrikusságról próbáljunk leszokni. Ugy gondolom, hogy a ren­dezvényekbe való gondol ódás, annak a megitélósnek az eredménye, mely szerint a KISZ megyebizottságánál, de a városi bizottságokat is aszerint minősitették, a munkájukat aszeriktii^i^Btfwk el, hogy mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom