MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-05-02 VB_728 - 1985_VB 728/30

- 3 ­tásban kiemelkedő volt a saozőberényi, csorvási, szarvasi, oros­házi, gádorosi, kardoskutij békéscsaba,gyulai pártbizottságok tevékenysége. Az országgyűlési képviselők jelölése túlnyomórészt lakóterü­leten történt. 9 esetben üzemi bázisra támaszkodtak, mint pl. Békéscsabán, Orosházán, Gyulán, Sarkadon stb. 3 választókerü­letben történt hármas jelölés. A hármas jelölések is törvénye­sek voltak. A jelöltek kösött tisztességtelen versengést nem tapasztaltunk, a 8-as választókerületben azonban a jelölést más település jelöltjének lejáratása követte. Ott, ahol a HNP jelöltjei mellett országos vezetőt jelölt a jelölőgyülés, tapasztaljuk, hogy a Népfront jelöltjei tekin­télytiszteletből latolgatják visszalépési szándékukat. Szarva­son, Gyomaendrődön, Mezőhegyesen minden lehetséges eszközzel el kell érni azt, hogy ez ne következzék be. Az itt előállott helyzet feloldására az illetékes első titkár, titkár elvtársak figyelmét fel kell hívjuk. Ugyancsak újszerű követelmény volt - és a politikai munkában a jövőben is az kell hogy legyen - a pótképviselő- illetve a póttanácstag uj intézményének népszerűsítése. Ezt számtalan fórumon elmondtuk, hogy ebben a munkában egy olyan közhangulat kialakítását kell elősegíteni, mely elismerésnek minősiti ma­gát a jelölést is, s természetes jelenség a jelöltek közötti jó értelemben vett versengés. A belső előkészités időszakában, a kiválasztás stáámnában ez a munka elérte a kivánt eredményt. Meggyőződésünk, hogy jó volt a belső kiválasztás, a jelöltek közül bárkit is választanak meg június 8-án, minden lehetőség meg van arra, hogy a megyei képviselőcsoport munkája a jövőben javuljon. A választókerületben a helybenlakás az országgyűlési képviselő­jelöltek esetében a választók értékítéletét csak kis mértékben 5o L '

Next

/
Oldalképek
Tartalom