MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-03-20 VB_726 - 1985_VB 726/5
SZABÓ MIKLÓS ELVTÁRS: A tájékoztatóval kapcsolatban a következőt szeretném elmondani: javasolom, hogy a végrehajtó bizottság vegye tudomásul a szóbeli tájékoztatót és állapitsa meg, hogy az országgyűlési képviselő- és tanácsválasztások előkészitése jó ütemben, rendben folyik. Erről a munkáról menet közben több alkalommal a Központi Bizottság illetékes Közigazgatási ós Adminisztratív Osztálya a helyszinen tájékozódott, és ugyanez volt az elvtársak megitélése; a többi megyéhez viszonyítva időben vagyunk az előkészítéssel, késés semmiben nem tapasztalható. Ebben nagy szerepe volt annak az operatív munkának, amelyet a Lovász elvtársnő emiitett. Egyrészt a választási operativ bizottság, amelyet létrehoztunk, rendszeresen ülésezett az elmúlt hónapokban. Magas szintűnek minősithető a koordináció a párt-, állami-, társadalmi, tömegszervezetek között, akik részt vesznek az operativ bizottság munkájában. Teljes az összhang és jó ez együttdolgozás. Ezt a munkát hasonlóképpen, hasonló intenzitással és eredményesen kell végezni a következő időszakban. Hiszen a nyilvánosság elé ezután lépünk ós a megmérettetés ezután következik a jelölőgyűléseken illetve a választási gyűléseken. Annyit tennék még hozzá, hogy magam is részt vettem a képviselő jelölt elvtársakkal történt előzetes elbeszélgetésen és az a benyomásom és tapasztalatom, hogy a demokratikus előkészítés meghozta azt az eredményt, amelynek következtében olyan helyzet alakult ki, hogy a megszólított elvtársak közül összesen ketten mondták vissza. Olyan következtetésre jutottunk, hogy vonjuk be az előkészítésbe alsóbb pártszerveinket, kérdezzük meg a véleményüket, tehát egy szélesebb körű, demokratikusabb előkészítés történjen. Ennek következtében azt mondhatjuk, hogy olyan alkalmas személyeket hoztak javaslatba az elvtársak, amelyre lehet támaszkodni. Határozottabban jobb helyzet van, mint amire számítottunk. Megértették és maguk is egyetértenek a kettős választással. Kötelességüknek érzik - ha már ilyen nagy megtiszteltetés éri őket - hogy elinduljanak - legtöbben igy nyilatkoztak. Szeretném még elmondani előzetesen, hogy az előkészités időszakában több olyan központi jelölttel foglalkoztunk, akiknek személyével kapcsolatban a Központi Bizottság illetékesei nyilatkoztak, hogy nem fogják tudni támogatni jelölésüket.