MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-06-13 VB_705 - 1984_VB 705/33
Figyelésbe kell vonnunk, hogy az üzemekben szigorodtak a gazdálkodási feltótelek, a továbbtanuló dolgozóknak nyújtható támogatások csökkentek, a művelődési alkalmak rendezése áttevődött a munkaidőn túlra. A munkahely érdekeltsége a dolgozók műveltségének emelésében nem olyan közvetlen, mint amikor tömegméretekben volt szükségszerű a magasabb szakmai végzettség megszerzése. Ugyanakkor a dolgozók szabadidejének anyagiakban is kifejezhető értéke lett. Gazdasági, társadalmi előrehaladásunknak viszont kulcskérdése - naponta megfogalmazzuk -, és a többi cél megvalósításának legfőbb feltétele a munkakultúra javítása. Ami csak nagyon összetett hatásrendszerrel érhető el, mert magába foglalja a dolgozók munkával szembeni igényesságét, a nagyfokú hozzáértést, a munkafolyamatok állandó ésszerűsítését, az újításokat, a változó körülményekhez való igazodást; az önálló kezdeményezést a termelésben, gazdálkodásban. Ezek a képességek és készségek csak munkahelyi körülnónyek között alakulhatnak ki. ezért van fontos és sajátos szerepe napjainkban a munkahelyi művelődésnek. Sajátos szerepe abban van - és ezt kell fölismerniük a munkahelyi művelődés politikai, gazdasági és társadalmi vezetőinek-, hogy a munkahely ma is érdekelt a dolgozók műveltségének folyamatos emelésében, mert enélkül nem tud felkészülni a változásokra, mert enélkül nem tud továbbfejlődni a munkahelyi demokratikus fórumrendszer, aaely viszont a dolgozói kezdeményezések alapja. Ezért kell szorgalmaznunk az üzemi művelődés valaaenynyl formáját, a személyi és anyagi feltótelek állandó javítását. A meglévő gondok ismeretében /ellenében/, ezért tesszük meg javaslatainkat a főub feladatokra. BÉKÉSCSABA. 1984. június 5. VÁRAI MIHÁLYNÉ