MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-05-02 VB_702 - 1984_VB 702/3
> -2Kérdés nem hangzott el az előterjesztéssel kapcsolatosan. ÉSZREVÉTELEK; CSATÁRI BÉLA elvtárs a jelentést javasolta elfogadásra. Néhány megjegyzést tett. Megitélése szerint ugy Ítélhető meg, hogy az ágazati szakszervezetek megyebizottságai képesek az önállóságra, s önállóak, melyhez a megfelelő feltételeket az SZMT elnöksége biztositja. Ismeretei szerint - jó néhánnyal közvetlen kapcsolatban áll - jól szolgálják a párt általános politikáját, benne a megyei pártbizottság, végrehajtó bizottság kivánalmait , határozatait, összességében elmondta, hogy a jól ismert kettős érdekeltségű rendnek is jól megfelelnek, dó minŐsitóst tud munkájukra mondani. Felhivta a figyelmet, mely ugyan az anyagában is benne van, erősiteni kivánta; 1./ Felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére inditott versenymozgalmak élénkitésére. /Mind az általános feladatok alátámasztására, mint a konkrét helyi feladatok végrehajtására hivta fel a figyelmet/, 2./ Ahol a személyes teljesítmények mérésének megvannak a feltételei, méginkább törekedjünk - a szakszervezeti szervek utján is -, hogy a vállalatok juttassák érvényre méginkább ezt az elvet. Sok helyen több lehetőség van erre, 3./ A vállalati, gyári önállóságok fejlesztésének további feladatait illetően ajánljuk, hogy ebben a munkában is a szakszervezeti szervek a maguk módján segitsenek. 4./ A közelmúltban politikai és állami döntések születtek a munkavédelem, társadalombiztositás további tökéletesitésére. Ennek megyeileg is szükséges a személyi, tárgyi feltételeit biztositani, mely ugyan folyamatban van, s melyben a szakszervezetnek is megvan a feladata. Végezetül, azokra a kérdésekre, amelyek a határozati javaslatában meg vannak fogalmazva - különösen, amelyre a határozati javaslat első pontja utal - felhivta a figyelmet. SZABÓ MIKLÓS elvtárs: egyetért a jelentéssel, mely - megitélése szerint - kellően kritikus és önkritikus. Delentősnek tartja a második oldal utolsó előtti bekezdésben foglaltakat, felhivta a figyelmet, hogy ehhez a követelményhez közelitsük a szakszervezeti alapszervezetek tevékenységét, mely ma már egyre inkább követelmény minden szakszervezeti bizottság tevékenységében. A feladati részhez kiegészitő javaslatként elmondta, hogy az a tapasztalata, hogy az éves tervek elfogadásával egy időben a szakezrvezet és a vállalat meghirdet munkaversenyeket, különböző munkamozgalmakat, amelyeknek értékelésére az év végén, amikor a gazdasági évet lezárják a szakszervezet keretében szervezetten nem kerül sor, a vállalati éves beszámolóban ugyan benne van, de külön mit tett a szakszervezet, hogy a vállalati tervek teljesüljenek, hogy a munkaverseny-mozgalmak eredményesek legyenek, hogy társadalmi munkában minél nagyobb eredményeket tudjanak felmutatni. Márpedig ha meghirdetik a munkaversenyeket, mozgalmakat, jó lenne szervezett formában nemcsak a vállalat részéről, hanem a szakszervezet keretén belül is értékelni.