MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-02-08 VB_696 - 1984_VB 696/12
Belépésükkel meggyorsult a munkaerőmozgás. Általában magasabb bérszínvonallal dolgoztak, illetve dolgoznak, mint a helyi irányitású szervezetek. Volt olyan esztendő,/1981./ amikor az átlagbérkülönbség meghaladta a havi 400 Ft-ot. Ez érzékelhető létszámmozgást okozott, melyet tetézett az, hogy az épitőipari létszám más ágazatok felé is vándorolt. Egyes szakmákban jelentős hiány lépett fel, s ez 1981-től a nem megyei székhelyű vállalatokat is érintette. 1982-ben az épitőipar megyénkben több mint 2,3 milliárd Ft épitési-szerelósi tevékenységet realizált. Ebből a nem megyei székhelyűek csaknem 1,3 milliárd Ft értékű végeztek el. Ennek 72 %-át négy vállalat, úgymint a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat /DÉLÉP/, a Kelet-magyarországi Vizügyi Épitő Vállalat /KEVIÉP/, a Hidépitő Vállalat és a Hódmezővásárhelyi Közúti Épitő Vállalat /HKÉV/ végezte el. Ezért a vizsgálatot részleteiben erre a négy vállalatra, illetve ezek megyei tevékenységére terjesztettük ki. A DÉLÉP az V. ötéves tervidőszakban a megyében egy generálkivitelező főépitésvezetőséggel, valamint egy szak-szerelőipari bedolgozd üzemmel látta el feladatait. Felépített több mint 1300 lakást, árbevétele elérte az 1,2 milliárd Ft-ot. 1981. január 1-vel beolvadt a DÉLÉP-be a Békés megyei Tanács ÉPSZER vállalata. Létrehozták a békéscsabai 5.sz. üzemigazgatóságot és az orosházi székhelyű mélyépitő főüzemet. Vállalati irányítással működött a szak-szerelőipari főüzem és a gyulai előregyártó üzem. Három év alatt csaknem 1,5 milliárd Ft árbevételt ért el a vállalat Szeghalomtól Mezőhegyesig. A DÉLÉP elmúlt nyolc évi tevékenységének megítélésében egyre több negatívum merült fel. A beruházások kezdeti szakaszában jó és rugalmas vállalkozási, előkészítési munka a jellemző. Később a kivitelezés folyamatában fokozatosan romlik a kép, tolódik a határidő. A középszintű, operatív feladatokat végző személyek indokolatlanul sokszor cserélődnek, s ez megnehezíti az építtető munkáját. Általánosan jellemző a gyors alapozás és szerkezetszerelés és az igen lassú, szervezetlen befejezés. A szak-szerelőipari főüzemet Szegedről irányítják, a helyieknek csak koordináló sze-.iV/ rep jut. A határidő elcsúszásának két kirívó példája az orosházi szennyviztelep és a Szeghalom 60 lakás beruházás.