MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-12-27 VB_721 - 1984_VB 721/30
- 7 saját törvényeinek, az állampolgár fizetési kötelezettségeinek. Appen ezért az állampolgári fegyelem egyik döntő tényezője az állammal szemben fennálló kötelezettségek teljesítésének szintje. A megye lakosságának hiteltartozása az utóbbi időbenigen dinamikusan növekedett és 1984* év végére meghaladja a 8,4 milliárd forintot. A jelentós emelkedés eredője elsődlegesen az, hogy a tartozások több mint 90 %-a. lakásépítéssel, vásárlással, háztáji termeléssel függ össze. A kölcsönök törlesztésével összefüggő magatartás egyre több negativ jelenséget hoz felszinre. ügyes esetekben tartós fizetésképtelenség jelentkezik, sokszor emberileg elismerhető szociális problémák miatt is. 1980-ban közel 14 millió ,'t volt a hitelekkel összefüggő hátralék, mely ez év végére 20 millió Ft körül alakul. Tetemes növekedés jelentkezik annak ellenére, hogy a sokszor bürokratikusnak itélt kezességvállalási rendszert szigorították. Békés negyében évenként közel 200 ezer személyt adóztatnak az adóhatóságok különböző adótárgy, jövedelem, vagyon és forgalom után. A kivetett adó összege évenként 6,8 yi-kal növekszik és 1983. december 31-ig elérte a 345 millió Ft-ot. A megállapított adónak évente átlagosan 90 ?á-át fizetik be. Ebből következően az 1900. évi 43>3 millió Ft adóhátralék 1983. év végére 44,4 millió Ft-ra emelkedett, azonos az országos átlaggal. Az adóhátralékok növekedésének okai a következők: - általában a nagyobb adózók nem minden esetben teljesitik adófizetési kötelezettségüket, - vizsgálati tapasztalatok azt mutatják, hogy az utóbbi időben illeték fizetésnél megnövekedett a részletfizetési kérelmek száma, az abból fennálló hátralék eléri a 26 millió Ft-ot, - legrosszabb az adóköteles jövedelmek bevallása a szellemi tevékenységet folytatóknál, azen belül különösen az orvosoknál, akiknél az évi bevallott adóköteles jövedelem csak 33 ezer Ft. %