MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984

1984-12-27 VB_721 - 1984_VB 721/25

- 2 ­követés. A lakosság döntő többsége érti és tudja, hogy az uj fel­tételek között a feladatokat csak jobb muakával és nagyobb erőfe­szítéssel oldhatják meg sikeresen. A nehezebbé vált gazdasági helyzetben a lakosság félti szocialista értékeinket, a korábbi­nál érzékenyebben reagál a jogszabályok megsértésére, az állampol­gári fegyelem lazaságaira, az előforduló elnéző magatartásra. Az állampolgári fegyelem tekintetében tapasztalható lazaságokat több kedvezőtlen ok és körülmény e/;;yide.jü hatása idézi elő ós te­szi lehetővé. Iíem lebecsülhető negativ befolyást gyakorol a lakosság egy kisebb hányadára a nemzetközi helyzetben mutatkozó feszültség, a szocia­lista rendszer ellen irányuló propaganda, ami ellen legkevésbé az ifjúság védett. Á történelmileg megtett utunk során rendszerünk lényegéből fakadóan a dolgozók jogainak és lehetőségeinek folyamatos bővitése, törvé­nyekbe foglalása és érvényesítése volt a jellemző. Ezt nem egyszer az egyoldalúság kisérte, nem került sor ezzel egyidejűleg az állam­polgári kötelezettségek tudatosítására és megkövetelésére. Ez a tény sokakban csak a jogok tudatát alakitotta ki, s annak egyoldalú kikövetelésct, érvényesítését, nem egyszer kijátszva a kötelezett­ségek teljesítését. Az alapvetően helyes jogi szabályozás területén is több tényező hatott zavarólag, egyrészt a túlszabályozás, másrészt a jogszabá­lyok gyors változása nehezítette a kivánatos magatartás kialakí­tását , az állani akarat pontos követését, de zavart nem egyszer a jogi szabályozás hiányossága is, mintegy lehetővé téve az anti­szociális magatartások terjedését. Kezdeti eredményeket értünk el a jogpropagandában, az állampolgári jogok és kötelezettségek megismertetésében. Nem tudta eléggé segi­teni a családban, iskolában folyó e-zirányu oktató, nevelő munkát. A jogpropagandának jelentős feladatai vannak az állampolgári fegye­lemre való nevelés területén általában, és mindenekelőtt csekély a hatása az ifjúság körében, az egyébként is veszélyeztetett réte­gekben, csoportokban. 8^

Next

/
Oldalképek
Tartalom