MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984

1984-10-31 VB_717 - 1984_VB 717/13

- 3 ­b./ Az egyéb bevételek közül a téritési bevételek tervezésé­nél továbbra is azt az elvet kivantuk érvényesíteni, hogy áthárítsuk a társszervekre a szolgáltatások tényleges költségeit. Az 1984/85. oktatási évtől 100 %-kal emelkedett az esti egyetemek elsőéves hallgatóinak tandija. Ennek egyrészt politikai, másrészt gazdasági célja volt. Politika az, hogy a tandíj maga is szelektáljon, azok jelentkezzenek az esti egyetemre, akik az oktatott témák iránt valóban érdemi érdeklődést tanúsítanak. Anyagi, hogy ellensúlyoz­za az óradijak és tiszteletdijak emelését. II. KIADÁSOK 1./ Bérköltségek és közterhek Az 1984. augusztus havi engedélyezett létszám- és béralap alapján számított bérköltségek és közterhek az összes ki­adási előirányzat 49,5 %-át teszik ki. A főcsoportra ter­vezett 32.296,9/mFt az előző évi előirányzatot 7,8 %-kal haladja meg. 2./ Kiküldetések, szociális ellátás és jutalmazási célokra tervezett 3.106,7/mPt előirányzatnál lényegében a szinten tartásra volt lehetőség. A főcsoporton belül nagyrészt normatív, illetve központi előírások alapján számítottuk ki az előirányzatot. A 147,7/mFt (5 $-os) növekedés a bérköltségek alapján számított jutalmazási előirányzatból adódik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom