MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983
1983-10-05 VB_687 - 1983_VB 687/6
- 5 léhez megszokott környezetet tudunk biztositani. Ami jelezve van, hogy az 1984-es költségvetés egyes részleteit nem munkáltuk ki, mivel lényeges központi átrendezésre kerül sor, és ezekre központi intézkedést kell hozni.Egy dolgot szeretnék aláhúzni, ezt magunk is tapasztaljuk és a központi osztály részéről is jelezték, hogy legfontosabb bevételi forrásunk a tagdij. Költségvetésünknek majdnem 72 %-a tagdij, kiadásainkat ebből kell biztositani, E tekintetben rend és fegyelem van. Minőségileg azonban mindig vannak pontositani való dolgaink. Még egy megjegyzést szeretnék tenni, hogy ebben a hónapban szeretnénk visszaköltözni, ugyanis a munkafeltételek biztosítása jobb az eredeti helyen. Néhány vonatkozásban a feltételek javulni fognak. Ezúton szeretném megköszönni a központi osztály figyelmét és segítségét. Javasolom, hogy a végrehajtó bizottság igy fogadja el a költségvetést. BAGOTA BÉLA ELVTÁRS; Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A leirtak megfelelnek a központi előírásoknak. Egyetértve Csatári elvtárssal, valóban az adott körülmények között az előirányzatok biztosítékot adnak a pártmunka zavartalan végzéséhez. A mi anyagi helyzetünket is figyelembevéve több bizonytalansági tényezővel számolunk a gazdálkodásban. Az előirányzatok biztosítják a működés feltételeit. Jó az előterjesztés azért is, mert lényegében beszámol a közigazgatási átszervezésről. Az átszervezés kapcsán a gazdálkodást zökkenőmentesen vezéreljük az uj feltételeknek megfelelően. Tagdijbevételnél: országosan 5-6 százalékos növekedésre számolunk, az előirányzat 4,2 százalékot jelöl meg, Ugy Ítéljük meg, hogy van bizonyos tartalék e tekintetben, A keresetek alakulása is motiválja a tagdíjbevételek alakulását. Ami a működési és fenntartási költségeket illeti, reálisan megítélni igen nehéz, mert belép az átalakított székház és más létesítmények is. Az osztály részéről egyetértünk az előterjesztéssel, ugy itéljük meg, hogy a feltételek biztosítottak lesznek 1984-ben. Javasoljuk, hogy a végrehajtó bizottság fogadja el az előterjesztést. KÁRPÁTI JÓZSEF ELVTÁRS: Amit Bagota elvtárs végül is elfogadott, de ugy érzi vannak tartalékok. Szeretném elmondani, hogy több mint 50 százalékkal nőtt a 350 Ft fölötti cimleteknek a változása 1982-re. Tehát mi is valljuk azt, hogy a nagy keresetű tagdijaknál - Csatári elvtárs véleményét elfogadva - van még mit tenni. A káderképzésben mi kiestünk több mint egy esztendővel azzal, hogy kiköltöztünk. Most tervezzük azt, amit 1982-ben abbahagytunk, semmivel többet nem, ugyanakkor ezeket a politikai célok érdekében feltétlenül meg kell tenni. A működési költségeknél - az volt a központi kérés, hogy 8 % legyen - de büszkén mondhatjuk azt, hogy olyan objektumok lépnek