MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983
1983-10-05 VB_687 - 1983_VB 687/4
A következőkben a legfontosabb kérdésekről szeretnék szólni, amelyeket mi fontosnak látunk a rendőrség szempontjából a további bűnmegelőzés érdekében megvalósítani. Megítélésem szerint Békés megyében a bűnözés várható okai a következő időszakban, negatív értelemben lényegesen nem fognak romlani. Azonban az uj gazdasági vállalkozási formákat, megjelenésében rejlő bűnözési lehetőségeket is figyelembe véve, nem utolsósorban a társasalomra kiemelten veszélyes bűnözők helyzetét, ezeknek a bűnözőknek a bűnelkövetés durvaságát, kapcsolatát is figyelembe véve, és általában potenciálisan veszélyt jelentő elemek aktivizálódását is szem előtt tartva - ez a bűnözés kismértékű emelkedését hozhatja. A Főkapitányság és szervei továbbra is hatékony intézkedéseket tesznek a felderitő tevékenység fokozása érdekében. A bűnmegelőző munka hatékonyságának növelésénél legfontosabbnak tartjuk eszközeinket és módszereinket ugy megválasztani, hogy támadó jellegű legyen a bűnüldözés a rendőrségen. Ez azt jelenti, hogy egy percig sem szabad nyugton hagyni azokat a köröket, azokat a személyeket akik már visszaesők vagy várható bűnelkövetés gyanúja fennáll. Ezen a kategórián belül emelkedett azoknak a bűnelkövetőknek a száma, akik visszaesők. A fő gond ott van, hogy a börtönből kikerült emberek beilleszkedése a társadalomba nem ugy történik, mint ahogy elképzeljük. Ezt megelőzés szempontjából figyelembe kell venni. Intézkedéseink és terveink vannak az erőszakos és garázda jellegű, valamint a vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítására. Az ifjúság védelmét is itt emliteném meg, mert nem igaz, hogy a fiatalkorúak csak garázda jellegű vagy testi sértés elleni bűncselekmények részesei, sajnos az a helyzet, hogy az utóbbi években a lopások elkövetőinél is emelkedik a fiatalkorúak száma. Erre intézkedéseket kell tennünk. Mi ugy látjuk, hogy valamennyi területen fokozni kell a társadalmi erőkkel való kapcsolatainkat, a lakossággal az együttmüködésünket a bűnmegelőző munkában, és nem utolsó sorban további erőfeszítéseket kell tennünk a tárgyi, technikai, személyi feltételek javitásában, különösen a bűnügyi készenléti szolgálat további megvalósításában. SZABÓ MIKLÓS ELVTÁRS; Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Fontosnak tartanám hangsúlyozni, hogy megyénk a bűnügyi fertőzöttség szempontjából évtizedek óta jelentősen nem változott. Az utóbbi időben csekély, 1-2 %-os emelkedést mutat a bűncselekmények száma. A XII. kongresszus óta a megyei pártbizottság és megyei végrehajtó bizottságok erőfeszítései alapján, melynek során megtárgyaltuk a megyei bírósági szervezetek, ügyészségek munkáját és feladatokat határoztunk meg, ezen kivül még ebben az évben két részterületet is tárgyaltunk, a közlekedési morál és biztonság és a társadalmi tulajdon védelme. Ezek a napirendek mind egyenként és összességében eredményesen szolgálták a mai napirendben foglalt bűnmegelőzés fokozására tett erőfeszítéseket. A mai napirend mintegy szintetizálja az eddigi anyagainkat és egyben további erőfeszítésre késztet. Az éves értékelésbe - Szigeti elvtárs is javasolta - beépitjük, hogy milyen erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a bűnözést visszaszorítsuk. Ezzel megint érdemben szolgáljuk az ügyet és