MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983

1983-06-29 VB_680 - 1983_VB 680/7

VÁRAI MIHÁLYNÉ; V éleményem szerint is reális az az összegzés, a­melyet a végrehajtó bizottság elé terjesztett Becsei elvtárs. Komoly az a fejlődés, ami ez irányban a megyében is végbement, melyhez Békés megye elsőként fogott hozzá, mely elismerésre mél­tó - ahogy Szabó elvtárs is emiitette. Ott történt az integráció, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Jelentős a mezőkovácsházi, oros­házi járásban létrejött integráció, hiszen a csorvási példa országo­san is figyelemreméltó. Továbbá Mezőhegyesen igen jó lehetőségeket sikerült biztositani. Gondként vetődik fel a közművelődési szakem­berek hiánya, a megye, s a művelődési osztály nagy erőfeszítéseket tesz egyrészt a fluktuáció elkerülése, illetve a megfelelő szak­emberek betelepitése érdekében, illetve a beiskolázás tekintetében. A művelődési osztály, valamint a megyei tanács vezetése odafigyel az integráció kérdéseire, a megfelelő szakemberekkel, és megfelelő anyagiakkal is segiti ezt a tevékenységet. Mindenképpen erősiteni szeretném azt, hogy ez a pozitiv folyamat megvalósuljon a megyében. Dr. BECSEI JÓZSEF; Az erkölcsi megbecsülésre a magunk részéről i­gyekszünk minden lehetőséget megragadni. Aki hosszabb ideje, és megfelelően dolgozik ezen a területen, az már különböző kitünteté­sekben részesült. Tehát az erkölcsi megbecsülés - ugy gondolom -, hogy maximális. Anyagiakban is próbálunk mindent elkövetni; igy a közművelődési területen dolgozók is kaphatnak lakásépitési segélyt, mint a pedagógusok, továbbá gépkocsi vásárlási kedvezményt stb. A probléma az, hogy Magyarországon gyakorlatilag alig van közműve­lődési szakember-képzés. Korábban Szegeden volt Békés megyei cso­port, jelenleg Nyiregyházán és ismételten Szegeden van főiskolán. Miután a pedagógusok kezdő fizetése magasabb, mint a közművelődési dolgozóké, igy általában a pedagógusi munkát folytatják. Mi több alkalommal szóvá tettük a Művelődésügyi Minisztériumnál, hogy ál­litsa vissza a korábban megoldott közművelődési képzést, de nem történtek még lépések. Ami a különböző rétegek bevonásával kapcsolatosan elhangzott, ez­zel a magam részéről egyetértek. Szabó elvtárs javaslata a sport­intézményekkel való összevonást illetően - ugy gondolom - jó ja­vaslat, meg kell nézni, hogy lehetne megoldani, mert ott az anyagi bázis biztositása a vállalatok, termelőszövetkezetek, stb. részé­ről van, de ugy gondolom érdemes lenne megnézni, milyen lehetőségek vannak ilyen integráció megvalósítására. FRANK FERENC: Javasolom, a végrehajtó bizottság vegye tudomásul Becsei elvtársnak az igen kulturált, szinvonalas beszámolóját a közoktatási és közművelődési intézmények integrációjának megyei helyzetéről. Néhány megjegyzés: Mindenképpen igazolva látszik az a törekvés, amit a megyei szer­vek annak idején elinditottak az intézmények integrációjával kap­csolatban. Azt ajánljuk, hogy a jó tapasztalatokat azt tovább ter­jesszük az integráción belül is. A meglévő tárgyi, személyi feltételeket arányosabban használjuk ki. Továbbá; mindazokon a területeken, ahol az integráció végbemegy, az illetékes párt és más társadalmi szervek, mozgalmak azt haté­konyabban támogassák és segitsék. Tehát amit az állami, tanácsi szersvek célul tűznek ki, azt maximálisan támogassák az illetékes pártszervek, más szervek és mozgalmak. Lehet, hogy nem közvetlen a napirendhez tartozik, de megemlitem: a megyében vannak most már olyan települések, ahol például egy tan­erőre hét tanuló jut. S amikor az arányosabb teherviselést emlitem, akkor többek között eree is gondolok, mert azt luxusnak tartom, hogy egy pedagógusra ilyen kevés tanuló jusson, s nem is nemzeti­ségi iskoláról van szó/. f\ ,< \

Next

/
Oldalképek
Tartalom